Párhuzamos életrajzok - (M)érték - Világhírű magyar fotográfusok (kiállítás)

  • - kovácsy -
  • 2006. november 23.

Zene

Németország és Tanganyika, Kína és Kalifornia, Párizs és Marseille, Ascona és Koppenhága, Teruel és London - csapongó, esetleges válogatás a helyszínekből. Időpont: a XX. század, a világ vizuális tudomásulvételének a százada, Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy-Nagy százada.

Németország és Tanganyika, Kína és Kalifornia, Párizs és Marseille, Ascona és Koppenhága, Teruel és London - csapongó, esetleges válogatás a helyszínekből. Időpont: a XX. század, a világ vizuális tudomásulvételének a százada, Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy-Nagy százada. Õk öten egymással párhuzamos, itt-ott érintkező életpályájuk során többek között a felsorolt helyeken fényképeztek sajtó-, életkép-, divatfotósként, haditudósítóként vagy képzőművészként szemlélve a láthatót és ami mögötte van, érzést, hangulatot, gondolatot.

Időrendben haladunk: Kertészé az elsőség, aki a 10-es években kereskedelmi hivatalnokként készítette első képeit, miközben Munkácsi Márton szobafestőtanonckodott és újdondászként sporttudósításokat körmölt, Moholy-Nagy László meg joghallgató lett. 1912-ből való Kertész első, itt kiállított fotója, aztán háborús felvételei következnek. Ez még nem az a háborús világ, amit Robert Capa, vagyis Friedmann Endre örökít meg negyedszázaddal később a spanyolországi polgárháborús tűzvonalban. Itt a frontvonalak mögötti hétköznapi, csaták közti álbékességet látjuk - vagy épp az igazit, amire a latrinán üldögélő bakák vágyakoznak. Megjárta a háborút Brassai, vagyis Halász Gyula és Moholy-Nagy is. Az utóbbitól 1920-as keltezésű az első kép, ez már Berlinben készült, ahová Bécsből érkezett. Oda meg 1919-ben, amikor Brassai-Halász még beállt gyorsan a Vörös Hadseregbe, hogy aztán ő is Berlinben kössön ki. Tőle csak 1928-tól kezdve látunk fotókat, amikor már évek óta Párizsban élt, Picassóval, Prévert-rel barátkozott. Ekkor persze már ott dolgozott Kertész is, további magyar művész emigránsok körében.

Munkácsi munkásságát 1923-tól követhetjük: pesti bérházudvar, autóverseny, öt évvel később viszont már Berlin, lendületes, dinamikus képei képesítik rá, hogy hol Afrikába, hol a Zeppelin első útjára küldje a lap, amelynek dolgozott. Capára még várnunk kell, ő úgy 15 évvel fiatalabb a többieknél. 1932-es az első képe, a kiállításnak a közepe táján járunk már. Trockijt fényképezte le egy dániai konferencián. Berlinben élt ő is két évig, ahonnan Párizsba visz az útja.

Zsidó származásuk a többieket is továbbsodorta, Moholyt, Munkácsit, Kertészt egészen Amerikáig, Brassai végül a német megszállás alatt álló Párizsban maradt, Capa meg, mint tudjuk, a szövetségesek oldalán haditudósított. Az óceán túlfelén Munkácsi jutott a legtöbbre: divatfotósként megújította a szakmát, amint ezt örvendetes bőségben saját magunk is tanulmányozhatjuk. Az ő bemutatása a legnagyobb újdonság. Capa viszont a sajátját újította meg, tudjuk, testközelből, a híres spanyol milicista, a partraszállás, egészen a halálát okozó indokínai taposóaknáig. De előtte még Budapesten is jár, felvonulók, a háborúból éledő város, munkásgyűlés. 1948: belelátjuk a képeibe, mintha érezte volna, mi történik itt, hogy ez már megint nem demokrácia - de vajon valóban érezte-e? Kertész képein mélabú, magány, szomorúság, Brassai, a szépség, a derű, az elegancia fotográfusa háziköntösben, ópiumszívóként jeleníti meg önmagát. Moholy-Nagy ekkor már halott, Munkácsi is kikopik a szakmából, mire 1963-ban szívroham végez vele. Kertész 1971-ben és '84-ben (Brassai halála évében) járt Magyarországon. Egy évvel élte túl.

A kiállított anyag magyarországi tulajdonban van, ez volt a válogatás szűkítő feltétele. Hatalmas életművekről van szó, amelyekről még egyenként is nehéz volna teljes keresztmetszetet adni, így hát ez is egy lehetséges megközelítés: mi az, ami itt van, ami a miénk abból, aminek leginkább annyiban van köze Magyarországhoz, hogy innen, az itteni szűkösségből és csúfreményűségből ment-futott el ez az öt sokra jutott, tehetséges ember. Mi mégis az ő utókoruk vagyunk, annak nyilvánítjuk magunkat, és ebből a szemszögből figyeljük életük állomásait, az idő- és térbeli véletlenek különös képi ütközéseit, asszociációit. Moholy-Nagy és Brassai is fényképezett marseille-i hajléktalanokat: az előbbi nehézszívű, szociófotós komorsággal ragadja meg a clochard-okat, az utóbbi, igaz, hat évvel később, látványos kontrasztban, egy tál, olajjal loccsintott, ropogós salátát ábrázoló óriásplakát tövében mutat egy fekvő embert. De még Kertész hatalmas óra-számlapja is ráköszön képi ritmusával Munkácsi azonos évben készült napernyős strandfotójára. Brassaitól Chagall, Munkácsitól Frida Kahlo és Rivera, Brassaitól Picasso: a közelség, a közeliség háromféle arca.

A katalógus (szerzője a kiállítást rendező Kincses Károly) mindezt még mozgalmasabbá teszi, mind az öten - hasonlóképpen, kronologikusan haladva - környezetet kapnak, további magyar emigránsok bukkannak föl az évek során, baráti gesztusok és konfliktusok részletei futnak előttünk, a berobbanás, a lendület, az akarás és a gazdagon ajándékozó szerencse látványos jelenetei.

Az egyik utolsó kép (Kertész) minimalista geometriájába (korlát, homályüveg válaszfal, tenger) áttűnő könyöklő alak kontúrja vetül. Van is, nincs is, vagy éppen úton e két állapot között. Talán mint közös tudattalanjukban - meg hát a miénkben - az elvágyódás.

Ernst Múzeum, 2007. január 17-ig

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.