C'est la mort - Racine: Phaedra (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. november 23.

Zene

Az antik drámakincs színházi "megzenésítésére" valahogy nem cuppan tömegesen a közönség - nem is egészen igaz, lásd a katonás Médeát meg a nemzetis Oidipuszt -, a klasszicista reprízre még kevésbé, és ezt mind nagyon-nagyon rosszul teszi.
Mert igaz ugyan, hogy például Racine nagyjából Senecát és Euripidészt nyúlta le az ő Phaedrájában, és az is igaz, hogy legalább egy teljes szemesztert le lehetne nyomni a hármas egység lehengerlő összeszerkesztéséből, de ez mind mellékes a jó színházban; eltűnik, felszívódik, azaz hogy színházilag lép működésbe.

Valló Péter az Új Színház színpadára tette föl a Phaedrát, méghozzá a közönséggel együtt: szemben ülünk a nézőtérrel, melynek közepén egy járás, vagyis palló fut végig, elsősorban azért, hogy ne csak oldalt tudjanak elsunnyogni a szereplők, másodsorban azért, hogy ne maradjunk le a ritkán látható totálról, a szecesszió gyöngyszemének számító erkélysorok látványáról. A játék tere amúgy egészen fekete - mindössze egyetlen hatalmas, szögletes piros fotel virít a jobb oldalon, ez lehet modern trón (hatvanas évek), még modernebb "anyaöl" vagy egy szűköcske kétszemélyes ülőalkalmatosság egymást kedvelőknek.

Antik ide, klasszicizmus oda: a darabban emberek, méghozzá nagyjában-egészében eléggé rendes emberek küzdenek a sors által rájuk rótt nehézségekkel. A küzdelem aztán kiből-kiből kihozza a benne szunnyadó rosszat - esendő rosszságok ezek, de olykor végzetesnek bizonyulnak. Pont, mint igaziból.

Phaedra beleszeret Hippolitoszba - férjének, Thészeusznak Antiopé amazonkirálynőtől született fiába; nota bene: Thészeusz egykor a sógora volt Phaedrának, nővére, Ariadné férje -, és mivel

úgymond tisztességes

asszony, belebetegszik ebbe a szenvedélybe. De Hippolitoszt is tilosnak tudott szerelem fűti: apja ellenségének leánya, az athéni hercegnő, Aricia iránt. Lelki baj gyötör mindenkit, a dráma fősodra odabent zajlik, a cselekmény - Thészeusz tévesnek bizonyuló halálhíre, majd hazaérkezése - valójában mindössze arra való, hogy a belső történéseket továbbgördítse.

Valló Péter az ilyen lélekben zajló drámáknak igazi mestere: tud elemezni és tud árnyalni, a megoszthatatlan igazságot szépen szétteríteni a szereplők közt, megérteni és megértetni - és hát fölmenteni mintegy. A Phaedrát alighanem Takács Katalin kedvéért találta meg - épp a legjobbkor: a vörös hajzuhatag démoniságát fokozó mélybarna hang egykor igazi tragikákra predesztinálta őt, mostanra azonban összeért a karakterek árnyalatokban gazdag ábrázolásával. És hiszik vagy sem: ebből lett igazi tragikus hősnő a színpadon, no persze nem elsősorban antikos, szoborszerű fenség, még csak nem is klasszicizált, szabályos belső tombolás, hanem mai, mai, mai. Itten egy nő szépen belebetegszik abba, hogy szeret és nem szeretik viszont. Takács persze megtalálja Phaedrában a fúriát: alakításának csúcspontja, amikor a színpad legszélére, a takarás mellé telepített hokedlin elátkozza és lecsúnyázza fiatal vetélytársát, ezt a senkit, ezt a duplanullás ribancot...

Hippolitoszt a színház Rómeója, Huszár Zsolt játssza; benne nem tombol a szenvedély, inkább eltökélten parázslik az Aricia iránti szerelem, végtére is az egyetlen posszibilis beleszerethetőbe szeretett bele. Jó fiú, hagyomány- és apatisztelő; és butácska is, semmi magamentő fifika nincsen benne, fegyvere mindössze az igazság, az meg édeskevés, ugye. Ariciát a színház Júliája, Pálfi Kata játssza.

Vannak bizalmasok: Phaedráé Oinoné, aki Nagy Mari alakításában a megtestesült odaadás, az ő jellemét a szolgálás határozza meg, ebbe kell belehalnia. Hippolitosz bizalmasa a nevelője: Hirtling István Theraménesze hivatalnokfigura, és hát nem az életre nevelte tanítványát, hanem a nem nagyon hősi halálra.

Bálint András felléptetése Thészeusz szerepében az előadás nagy rizikója, és egyben Valló értelmezésének fontos eleme. Amikor fáradtan és enerváltan bevánszorog a színpadra - szemüveges, rezignált értelmiségi, aki belefáradt a hősszerepbe, de nagyon -, még ott rezeg a levegőben, amit róla mondanak, hogy ugyanis ő az új Herkules, a nagy hadvezér, világok, de legalább birodalmak ura. Bálint - akinek a szájából mai drámának hangzik Lackfi János fordítása - úgy rogy bele a hatalmas piros trónusba, hogy mindent elmond erről a szerep csinálta uralkodóról. Valaha nagy életet élt, nők hosszú sorban, csaták még hosszabban, gyerekek nemzve erre-arra, és most már nyugalomra vágyik. Előre kelletlen és kedvetlen attól, amit csinálnia kell, vagyis a rendtől, amit majd megteremt, a haláloktól, amiket majd elvisel - igazán nem hányhatjuk a szemére, hogy nem jár el körültekintően, hogy elsőre elhiszi a látszatot, a hazugságot, és gyorsan ítél, hogy visszarogyhasson karosszékébe. Takács Phaedráját és Bálint Thészeuszát tán sosem fűzte össze lángoló szenvedély; az egyik oldalról az engedelmesség, a másikról a kényelem működtethette a sok távolléttel fűszerezett házasságot. Ismerős, nemdebár.

És mégis tragikus, ami történik, akár az istenek művelték, akár a sors. Szomorúan bandukolunk kifelé a zegzugos hátsó folyosókon.

Új Színház, november 5.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.