Kiállítás - A Nap az Isten - Turner és Itália

  • Hajdu István
  • 2009. augusztus 20.

Zene

A Nap az Isten - szögezte le utolsó szavaival 1851. december 19-én Joseph Mallord William Turner, s hamarosan lecsukta sokat látott, 76 éves szemét. Legkitartóbb barátja és monográfusa, John Ruskin őrizte meg az akkor már évek óta alig szóló mester esszenciális mondatát, a nagy festőét, akit kortársai rejtélyes zseninek és kellemetlen embernek, követhetetlen különcnek és ragyogó tehetségnek tartottak; egy szájból fújva hideget és meleget: depresszióvá fokozva Turnernek a meg nem értettségből fakadó bánatát.

A Nap az Isten - szögezte le utolsó szavaival 1851. december 19-én Joseph Mallord William Turner, s hamarosan lecsukta sokat látott, 76 éves szemét. Legkitartóbb barátja és monográfusa, John Ruskin őrizte meg az akkor már évek óta alig szóló mester esszenciális mondatát, a nagy festőét, akit kortársai rejtélyes zseninek és kellemetlen embernek, követhetetlen különcnek és ragyogó tehetségnek tartottak; egy szájból fújva hideget és meleget: depresszióvá fokozva Turnernek a meg nem értettségből fakadó bánatát.

Hogy alattomos oldalpillantással térbe és időbe helyezzük a mára tökéletesen értelmetlen, sőt felfoghatatlan "megítélést", talán nem érdektelen idézni a fiatalabb kortárs, Eugéne Delacroix naplóbejegyzését 1855-ből, tehát négy évvel az angol kolléga halála után: egy látogatója "Turnerről beszélt, aki százezer fontot hagyott hátra, hogy szegény és beteg művészeknek menhelyet alapítsanak; egész életében fukarul tengődött öreg szolgálójával. Emlékszem, hogy amikor még a Voltaire rakparton laktam, egyszer feljött hozzám; meglehetősen középszerű benyomást tett rám akkor. Durva szövetből készült fekete ruhája, otromba cipője, kemény és hideg arckifejezése angol földbirtokoséra emlékeztetett." Hogy festő (is) lett volna, arról szó sem esik. Tizenöt évvel később Monet a Turner iránti csodálattal eltelve tér vissza Londonból, festményeiben megerősítést lát saját aktuális törekvéseihez, és így van ezzel kor- és pályatársainak zöme, de meg a művészettörténet-írás is. Vagy nem. 1910-ben Fülep Lajos, az évtizedekig megfellebbezhetetlen ítéletűnek tartott kritikus- és esztétaidol - Rippl-Rónait felfényezendő - egyszerűen üresnek és nagy hangú dilettánsnak bélyegezte az angolt (sem előtte, sem utána nem pocsékolt rá túl sok tintát), amivel, úgy rémlik, magyarországi "befogadását" jó időre elintézte.

A három, természetesen önkényesen kiválasztott mozzanat most mint valami szellemi háromszögelési pont jelölheti ki a Szépművészeti Múzeum kiállításának érvényét. S nemcsak azért, mert Turner korai sikereinek fényéből önkéntesen árnyékba vonulva szinte csak Londoné maradt a 19. század végéig, vagy mert életrajza majdnem máig elhallgatásokkal és dickensi titkokkal van tele (el tudnám képzelni, hogy Tim Burton zseniális filmet forgathatna sorsáról), hanem mert a pontosan és józanul válogatott anyag révén, mely jól rendezett, trükkökről szerencsére lemondó keretek között látható, egy, az általános Turner-interpretációt talán meghaladó élményt ad. A művek sora ugyanis, annak ellenére, hogy a tárlat érthető okokból tematizálva, "italianizálva" van, pontosan ábrázolja a formailag leglényegesebbet: a festő már az 1800-as évek elején megtalálta azt a technikát és módszert, melyet mindvégig, haláláig alkalmazott. Vagyis: a kezdetektől fényt (Napot) festett mindaddig, míg élt (a kiállítás zárófejezete a kezdet is lehetne, címe pedig telitalálat: A radikális öregember), legfeljebb a sugárzó fény intenzitása és a belőle fakadó tragikum mértéke változott, szinuszgörbe gyanánt és spirálisan egyszerre.

Érintőlegesen és a káprázatos koincidencia kedvéért érdemes ide idézni: "Valamely test, tárgy megjelenése a fény sugárzásának köszönhető, így hát nem rajzolok többé kontúrokat; inkább elmosom őket meleg és finom árnyalatokkal, hogy ujjaddal ne is tudj rámutatni arra a helyre, ahol a körvonalat a háttér váltja fel. Közelről minden homályosnak, elfolyónak tűnik, de ha kettőt hátralépsz, minden világossá válik, s a képnek érezhetően valamiféle levegője lesz" - tanítja a festő, de nem Turner, hanem Balzac művésze Az ismeretlen remekműben (1832!). Nincs nyoma, hogy ők ketten bármilyen módon ismerték volna egymást, épp ezért a turneri technika és látásmód érvénye még súlyosabbá válik. S tovább: Balzac mondataitól indulva a módszer meghatározása egyszerűsíthető és pontosítható, Turnert, amint korábban Goyát és később Delacroix-t, nem a téma, hanem a látvány drámája, s annak megfogalmazása izgatta (a szó szoros értelmében), a pillanat és az állandóság kettősségének forrpontját akarta ábrázolni (sikerrel), a szín felszikrázásának és felrobbanásának megtapasztalását, fájdalmát és örömét, elannyira, hogy - azt hiszem - már nem is az impresszionizmus, vagy nem csak az impresszionizmus elődjének tételezhetjük, de olybá tűnik, megsejtette az expresszionizmus lényegét is. Nem az indulatok, érzelmek kifejezésének dramatikus közvetlenségére gondolok, hanem a verbalizálhatatlan színmezők sugárzására - az univerzum vetítővászna? Malevics? -, a vészterhes harmóniákra, a majdnem monokrómban megbúvó félelemre, a természet és az ember apokaliptikus viszonyára, aminek a valódi mélységeiről aztán Turnernek igazán még fogalma sem lehetett.

Szépművészeti Múzeum, megtekinthető október 25-ig.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.