Zene

Keleten a helyzet változatlan: Oroszországban az emberi jogok sárba tiprásának hagyományait gondosan ápolják; rosszkor és rossz helyen lévő civilek, túl aktív aktivisták és szabadszájú újságírók esnek rendre áldozatául. Az atrocitások, fenyegetések és merényletek ellenére akadnak, akik mernek élni a szólásszabadság - igen szabadon értelmezett - jogával, megkeserítve ezzel a kormányzat életét, és kockára téve a sajátjukat.

"Hagyjatok már, nincs időm ilyesmikre. Egyébként is miről akartok meggyőzni?" - vágja a kamerába Cornel Burtica volt miniszterelnök-helyettes, mikor bejátszanak neki néhány 1977-es felvételt.

Két híradóbejátszás keretezi a jordániai kisember portréját: az egyikben a hírhedt al-Káida-vezér, Al-Zarkaui intéz dörgő szónoklatot híveihez és ellenségeihez, a másikban George W. Bush jelenti be, hogy sikerült likvidálni a körözött terroristát.

Ha a hagyományőrző Magyar Állami Népi Együttessel el lehet készíteni egy ilyen kortárs darabot (művészeti vezető: Mihályi Gábor), akkor jó országban élek, köszönöm, jól választottam. Szeretem azt nézni, amikor a folk önmaga keserű paródiájává alakul, majd átlényegül szemet kápráztatóan, miközben a Bronx dobosait idéző birkapásztor a másik lábára csap.

"Gyerekkoromban a meséket szerettem. Most meg a különös történeteket" - Kepes András szájából meglehetősen bárgyún hangzik az új műsorát beharangozó szöveg.

című darabja lehetne sokkal több, ha sokkal kevesebb lenne. Mert nem elég a depressziós brazil nem takarító takarítónő és munkaadója, az orvosnő konfliktusa, majd a "képbe" titokban beosonó tisztaságmániás testvér; nem elég, hogy a takarítónő viccgyáros szülei mindketten a vicc áldozatai, ezért a lány a "tökéletes vicc" kitalálására tette föl az életét; aztán nem elég, hogy az orvosnő orvos férje lelép az egyik idős betegével, akibe már akkor beleszeretett, amikor leoperálta a mellét; de nem elég az sem, hogy mindenki mindenkivel kénytelen összeborulni, mert a hűtlen férj épp Alaszkában tartózkodik. Bonyolult és zavaros, abszurd és melodramatikus - de ez mindegy is.

Róla eddig csak keveset lehetett hallani, annál többet viszont Howard másik teremtményéről, Conanról. A kimmériai körül a tervezett új filmfeldolgozás okán nagy a susmus, de a közelmúltban a szálkásabb izomzatú és ideológiailag elkötelezettebb Kane is beindította a filmesek fantáziáját: bármely pillanatban beüthet a harcos puritánt rehabilitáló angol akciófilm James Purefoyjal a címszerepben.

. A sárgaházba került "tébolyodottak" és a társadalomból valamilyen okból ugyanide kisodródottak között elmosódik a határvonal.

Tom Jenkinson (alias Squarepusher) egyike a leginkább konzekvensen és tudatosan dolgozó zenekészítőknek: makacsul ragaszkodik a magára rótt munkamenethez, és rendre teljesíti is a penzumot, habár - legalábbis a külső, laikus szemlélő számára - néha ingadozó színvonalon. Mindez adódik a program nagystílű voltából, a megvalósítás előtti akadályokból, s paradox módon a polihisztor zenekészítő kétségtelen képességeiből is. - minek -

Jó hír a magyar film szerelmeseinek: Monori Lili végre nem megfáradt kocsmárosnét ad. Ezúttal megfáradt takarítónő, nem poharakat, port törölget. - turcsányi -

Ki szereti az adaptációkat? Mindenkinek megvan a mű a fejében, megvannak a szereplők, a színek, de még a szagok is. Ha a rendező mást gondol, csalódott vagyok. Persze mindig van, aki nem adja fel; Volker Schlöndorff adaptációk serege (volt, amivel egészen az Oscar-díjig jutott) után írta nemrég megjelent önéletrajzában - 17 év távlatából -, hogy például a Homo Faber élete legnehezebb, legreménytelenebb, végeredményében pedig katasztrofális vállalkozása volt... Szabó Ágnes

Újat aligha mondunk azzal, hogy a híres emberek alsógatyában történő ábrázolása jóval vonzóbb szombat esti program, mint munkásságuk bármily beható elemzése. Rossz költő, jó költő - a mozgókép számára mélységesen közömbös kategóriák ezek: a filmgyári büfében Szabolcska Mihály és Ady Endre egyenlő eséllyel indul az örökkévalóság meghódítására. - köves -

Mi tagadás, a Magyar Színház fikarcnyit se mondén hely, s ilyesformán nincs abban semmi csodálnivaló, hogy Cole Porter felszabadultan frivol, nagy- és félvilági figurákat egyaránt színpadra léptető musical-komédiája kissé bizonytalankodva indul - a nyári, Bakáts téri előadásokat követő - kőszínházi premierjén. A közönség kezdetben érezhető tartózkodással szemléli a New Yorkból Angliába tartó óceánjáró bohókás utasainak felvonulását, a nyugati populáris - és nem csak a populáris - kultúrát olyannyira megtermékenyítő Anything Goes derűsen romlott, a bűnözőt hírességként, a túszszedést társasági szenzációként ünneplő kavalkádját. László Ferenc

Ha most dvd-ről visszanézném Mohácsi János másfél évtizeddel ezelőtti kaposvári Miller-rendezését, alighanem a különbségek ugranának ki ehhez a mostanihoz, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott Istenítélethez képest. De így, visszanézés nélkül az emlékezet a hasonlóságokat érzékeli elsősorban - majd onnan vesz éles kanyart a másságok felé, és egyszerre tör felszínre a környezet, a hangsúlyok és az intonáció megváltozása. Csáki Judit