Musical - Mindenki a fedélzetre! - Cole Porter: Mi jöhet még?!

Zene

Mi tagadás, a Magyar Színház fikarcnyit se mondén hely, s ilyesformán nincs abban semmi csodálnivaló, hogy Cole Porter felszabadultan frivol, nagy- és félvilági figurákat egyaránt színpadra léptető musical-komédiája kissé bizonytalankodva indul - a nyári, Bakáts téri előadásokat követő - kőszínházi premierjén. A közönség kezdetben érezhető tartózkodással szemléli a New Yorkból Angliába tartó óceánjáró bohókás utasainak felvonulását, a nyugati populáris - és nem csak a populáris - kultúrát olyannyira megtermékenyítő Anything Goes derűsen romlott, a bűnözőt hírességként, a túszszedést társasági szenzációként ünneplő kavalkádját. László Ferenc

Mi tagadás, a Magyar Színház fikarcnyit se mondén hely, s ilyesformán nincs abban semmi csodálnivaló, hogy Cole Porter felszabadultan frivol, nagy- és félvilági figurákat egyaránt színpadra léptető musical-komédiája kissé bizonytalankodva indul - a nyári, Bakáts téri előadásokat követő - kőszínházi premierjén. A közönség kezdetben érezhető tartózkodással szemléli a New Yorkból Angliába tartó óceánjáró bohókás utasainak felvonulását, a nyugati populáris - és nem csak a populáris - kultúrát olyannyira megtermékenyítő Anything Goes derűsen romlott, a bűnözőt hírességként, a túszszedést társasági szenzációként ünneplő kavalkádját. S mintha maguk az alkotók is tétován intonálnák Porter és szerzőtársai (így többek között P. G. Wodehouse) fesztelen tenorját, úgyannyira, hogy az Iglódi István által rendezett előadás első perceinek bemelegítő, partvisos matróztánca sokkal inkább Dunajevszkijt vagy a Fuss, hogy utolérjenek filmbéli operett-tengerészeit idézi, semmint a bubifrizurás, charlestont és lambeth walkot danszoló angolszász sikk korszakát. Hiába emlegetik a díszlet parancsnoki hídján Charlie Chaplin, Bonnie és Clyde vagy épp Sztálin nevét, az időutazás nem a harmincas évek elejére, hanem sokkal inkább a hetvenes-nyolcvanas évekbe repíti vissza a nézőt. No, nem a cselekmény áthelyezésével, hanem azzal a jó szándékú és lelkes igyekezettel, amely utoljára az idő tájt tűnt önmagában elegendőnek egy igényes zenés színpadi mű színreviteléhez. Szirtes Tamás és Kerényi Miklós Gábor irgő-forgó jelen idejében ugyanis már menthetetlenül ódivatúnak tetszik a "kis tánc" jellegű koreográfia, a könnyen dezorientálódó növendékstatisztéria keringetése, s a szemérmesen palástolt, ám itt-ott csak kiütköző nyílt színi szűkölködés.

Csakhogy, mert ez esetben szerencsére találtatik egy csakhogy is: az előadás némi késéssel erőre kap, s bár említett ismertetőjegyeit majd' mindvégig megőrzi, a végeredmény határozottan szórakoztató. A produkció, ha színvonalát tekintve hánykolódik is olykor, nem süllyed el, s ebben vitán felül Cole Porter muzsikájáé a főérdem. A musical, amelynek legelső dala az I Get A Kick Out Of You, s amelyben azután nemcsak a címadó sláger, de a bizonnyal még híresebb You're The Top is elhangzik, romolhatatlanul frissnek bizonyul ma is. Különösen, hogy Galambos Attila igen szerencsés kézzel látott a szövegkönyv magyarításához, s ha teljesítménye néhol alatta is marad az eredeti szöveg bravúrjainak (például a You're The Top strófáiban, ahol az angol eredeti képes volt egy versszakba foglalni Gandhit, a Napoleon Brandyt és a celofánt), munkája frappáns szellemességről tanúskodik.

Az előadás komoly színészi erőket mozgatott meg, így a Yale regattájáért lelkesülő, rövidlátó iparmágnás szerepében Bodrogi Gyula kedélye és váltig irigylendő ritmusérzéke tarol, míg a lányát kiházasító, s megalkuvás nélkül luxust igénylő özvegyasszony játékait Béres Ilona emeli magához. Az obligát szerelmespárt Auksz Éva és Csengeri Attila, ha emlékezetessé nem is, hát legalább rokonszenvessé teszi, ám a hálás karakterszerepekben annál megjegyezhetőbbnek mutatkozik a kabaréeszközökkel operáló Cserna Antal mint selypítő és aranyszívű 13-as számú közellenség, vagy Soltész Bözse, aki erotomán segédgengszterként flörtöli körbe a darabbéli tengerjárót. S hozzá a szerelmespárok második vonalában még két fenntartás nélkül dicsérhető, mi több, lelkesülésre érdemes alakítást lelhetünk: Szulák Andreáét és Jegercsik Csabáét. Hogy Szulák Andrea pezsdítő temperamentummal és profihoz méltó nívón teljesítette énekszámait, az aligha meglepő, ám a prózai részek elsöprő lendülete jócskán meghaladta előzetes várakozásainkat. A remekbe formált bárdizőz, Reno Sweeney énekelte Anything Goes (Mi jöhet még) és a lehengerlő evangelizációs paródia, a Blow, Gabriel, Blow (Fújd, Gábriel, fújd) sikerét egyedül Jegercsik Csaba magánszáma múlta felül. Jegercsik egész egyszerűen kiváló színész, s így már akkor képes volt mindennemű vadripizés nélkül tapsos abgangot kasszírozni, amikor még csak az amerikai szlenget búvárló és alkalmazgató, túltenyésztett lord ismeretes képletét hozta. Mikor azután leleplezte származásának féltve őrzött titkát, s az ereiben csörgedező cigány vért dalban és táncban is kimutatta, hát a Magyar Színház jól nevelt zsöllyetulajdonosait is végképp magával ragadta a nézőtéri fegyelmet eltörlő, Cole Porterhez illően rakoncátlan jókedv.

Magyar Színház, október 31.

Figyelmébe ajánljuk