A hetvenes évek lázadóira emlékeztetõ, magukon nevetni képtelen akcionistáktól az egészen komoly elgondolásokkal és tudással rendelkezõ progresszív performerekig mindenféle elõadók felvonultak a Szigeten. Az utóbbiak közé sorolnám a svájci Georg Trabert, aki egyszerre volt népi hõs, valamiféle hegyi mesébe illõ pásztor és jógi közötti átmeneti figura és városi hagyományõrzõ sámán, aki a gyorséttermekbõl kiselejtezett fogpiszkálókból is tud várat építeni. Póznákkal és mogyoróvesszõkkel dolgozott, maga alatt ácsolta a tetõt, zsonglõrként tornázott rajta, miközben a fizikai állóképességét, koncentrációképességét és a szórakoztatni tudását is egyszerre mutatta meg.
A Heinz baut címû projektjében póznákból húzott fel egy hiperlabirintust maga alatt, és azon mászott egyre feljebb, majd, olyan óra múlva megevett egy almát a tetején, és kezdte lebontani az egészet maga alatt. Végül csak egy halom bot és egy kevés kötél maradt hûvös halomban, mint a felgörgetett és lezuhant kõ, miközben Sziszifusz azért örökre fenn maradt.
A Hikohki Gumo címû produkció egy õsi hagyomány húszperces cirkuszi átirata, 12 vesszõ és egy kötél segítségével hidat rakott össze az emberünk, majd egyenként a ruhájába dugta a botokat, egyre merevebb testtel táncolt, míg teljesen meg nem állt, kibújt a textil-bot jelmezbõl, és csak állt egy szál gatyában a saját magából készített szobra elõtt. Ki kell tenni a lelket száradni egy botra, különben nem megyünk semmire.
Sziget Fesztivál, Színházi helyszín, augusztus 13.
*****
