Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 31.

Külpol

A szerb miniszterelnök szerint a helyi szerbeket akarták megfélemlíteni.

Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben péntek este, a szerb miniszterelnök határozottan elítélte Pristina lépését – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A helyszíni beszámoló szerint a koszovói rendőrség tagjai állig felfegyverkezve, páncélozott járművekkel vonultak az intézményekhez négy észak-koszovói településen, ahol többségében szerbek laknak.

Elbert Krasniqi koszovói helyi önkormányzati miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szerint azt mondta, a cél a koszovóival párhuzamos szerb intézmények felszámolása volt.

Milos Vucevic szerb miniszterelnök szerint viszont a helyi szerbeket akarták megfélemlíteni,

ezért a nemzetközi közösség közbelépését sürgette.

Májusban az okozott feszültséget a két fél között, hogy a koszovói rendőrség a szerbiai postatakarékpénztár hat észak-koszovói kirendeltségén tartott razziát, majd bezáratta az intézményeket, mert szerb dinárt talált a széfekben, holott ez a pénznem már nem hivatalos fizetőeszköz Koszovóban. Washington csalódottságának adott hangot az akció miatt. Közleményükben úgy fogalmaztak: a rendőri fellépést nem egyeztették a nemzetközi partnerekkel, és alkalmas a feszültségkeltésre. Az Egyesült Államok pristinai nagykövetsége péntek este pontosan ugyanezekkel a szavakkal reagált a pénteki razziára.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött a kapcsolat rendezését célzó párbeszéd brüsszeli közvetítéssel, előrelépés azonban azóta sem történt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.