Tartalom

Narancs XX. évf. 34. szám (2008-08-21)

Egotrip

Ekotrip

Egotrip

Álarcosbál

Meglepő fordulatokat hozott az ellenzéki térfélen, s különösen a Fidesz politikusai körében a kormánykoalíció felbomlása, a labilis politikai helyzet kialakulása. A hatalom megszerzésének közelsége egyeseket nézeteik revíziójára, másokat egyértelmű üzeneteik kétértelműsítésére késztetett, a mellébeszélésben járatlanabb társaikat pedig úgy összezavarta a homlokegyenest ellentétes ötletek kavalkádja, hogy számukra a logikus beszéd is szinte leküzdhetetlen akadállyá vált. Ebben a zűrzavarban egyre nehezebb korábban megismert nézeteik alapján felismerni a politikai szereplőket. Mintha máris kezdetét vette volna a báli szezon, s pusztán a szavak öltözéke alapján kellene eligazodnunk az álarcosbál forgatagában.

Öt és feles

Egotrip

Az Asztmás, a Golyvás és a Tüdőbajos

Idén nyáron ne Keletre, hanem, három clownboy, elindul Nyugatra. Az Asztmás vezet, mellette a Tüdőbajos, hátul a Golyvás. Az első állomás a Balaton, Fűzfő. Az (osztrák cégnél) Alkalmazott Matematikus bográccsal várja őket, tűzhely fölött fólia, esik az eső. Csobbanás helyett csónakázás. Az Alkalmazott Matematikus, Matula bácsi, zöld nemezkalapban, viharkabátban lapátol a nádasban. A strandon senki, a büfé nyitva, kikötnek. Balatoni világost innának, az már nincs. Akkor Borsodi. Akárha keleten járnának, igen, igen, ott volna jó, dudorász a Golyvás, gondolatban Tunyogon jár a Nosztalgiában.

Publicisztika

Publicisztika

Who's next?

Ezt az Oroszország-dolgot sokan benézték. És ha csak az ún. európai közemberek nézték volna be! De nem - az európai vezető politikusok sem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy Oroszország nemcsak gazdaságilag erősödött meg, de esze ágában sincs valaminő kellemes, a nemzetközi érintkezési normák szerint viselkedő, illemtudó középhatalommá válni.

Publicisztika

Szólimpia

Ott hagytuk el a múlt héten Pekinget, hogy Schmitt Pál mit beszélt (hülyeségeket, lásd: Egy empatikus szurkoló). Nevezett főbeosztású magyar sportvezető, dicséretére legyen mondva, azóta sem hagyta abba, s maradt is a tenorjában. Ám mivel egy hete még csak az fájt, hogy már két-három napja megy az olimpia, és mi még mindig nem nyertünk aranyat, ma már teljességgel elharapódzni látszik e tempó - túl vagyunk a játékok felén, s még a kilencedik-tizedik napon sincs egy szem sem az "áhított" medálból. Nem mintha nagyon pedáloznánk érte tettleg. Mindegy, szóban ott vagyunk. Bár úgy is inkább a vert mezőnyben, szóban az is az izgalmasabb.

Raskó György

Publicisztika

Kevésbé lédús nyár

Hogyan fojtja meg a feketegazdaság az agráriumot ?

A dinnyetermesztés kockázatos iparág - s ezért, vélnénk, a termelők edzettebbek, türelmesebbek és életképesebbek a többi agrártermelőnél. Az idei nyáron mégis elszakadt a húr, legalábbis a békési dinnyéseknél; rossz néven vették, hogy az egyik áruházlánc a szezon elején 49 forintos kilónkénti árral kezdett akciózni.

Külpol

Külpol

Választási kampány Amerikában - Jön a java

A nagyvilág rajong Amerika első fekete bőrű elnökjelöltjéért, és el sem tudja képzelni, hogy ne Barack Obama legyen a Fehér Ház következő lakója. Pedig a kép belülről nézve korántsem ilyen egyértelmű. A közvélemény-kutatások szerint John McCain az elmúlt pár hétben behozta demokrata ellenfelét.

Belpol

Belpol

Mi az, hogy magyar állam? - Mi megy be, és mi jön ki?

Uniós pénzből, 140 milliárd forintból 2013-ig modernizálni lehetne a hazai közigazgatás jelentős részét. A rendelkezésre álló dokumentumokból, a szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetésekből megpróbáltuk rekonstruálni, hogy a tervek és az eddigi intézkedések hogyan adják ki azt, amit a kormány közigazgatási reformnak hív.

Trafik

Trafik

chili & vanilia - Kérsz egy barackot?

Ahová csak nézünk, mindenütt őszibarack. Piros, fehér, sárga, nektarin, Mariska, magvaváló és nem az - könyörtelenül elárasztják ilyenkor a piaci standokat.

Trafik

tévésmaci - A sül fésül

Titok, nem titok, Sztupa a Klapka György utcában lakott, úgy indultak találkozni az oroszokkal valami Tivat nevű helyre, Crna Gorába, hogy Troché jött a falu vége felől, és bekiabált. Nehéz napok voltak, amiken mindezt visszafejtettük - persze az NKVD bevonásával -, az elvtársak is teljesen elhűltek, amikor azt kellett megtudniuk, hogy mi a "kisutca" valódi neve.

Trafik

csontzene - Beethoven hegedülni próbál

"Kettejük zenéjében mindenekelőtt az a közös, hogy minden a felületen megy végbe, s ami ott nem történik meg, azt a mélység semmiféle ígérete sem pótolja." Ezt a rettenetet egy ajánlóból másolta ki a Zenegyűlölő, és most nem mélyed bele a szöveg sötétségeinek, álmélységeinek megvilágításába, ehelyett megelégszik a szikár tény regisztrálásával, hogy ez Pjotr Iljics Csajkovszkij, illetve az 1958-ban, Dániában született Bent Sörensen (képünkön) művészetének közös gyökereit igyekszik jellemezni. Ha ezek után valaki úgy dönt, hogy esze ágában sincs ellátogatni Pannonhalmára, ahol augusztus 22.

Trafik

kertész lesek - STEX ALFRÉD TERASZ

A József körút és a Baross utca sarkán, ott, ahol ma nemzetközi gyorsétterem áll, valaha a Vidámnak nevezett eszpresszóban játszotta el napjában legalább tízszer a napszemüveges zongorista: "Kicsit szomorkás a hangulatom máma." A hely specialitása azonban nem a zene, még csak nem is a mecseki itókával bélelt dupla volt. Állítólag a Rákóczi kreatív lánykái vertek itt tanyát.

Trafik

kulthírek

Browne KONTRA McCAIN Jackson Browne beperelte John McCaint, mert a republikánus párt elnökjelöltjének egyik hirdetésében engedélye nélkül használták fel legnagyobb slágerét, az 1977-es Running on Emptyt A tévéreklám Barack Obamát gúnyolja, aki egy alkalommal azt tanácsolta honfitársainak, hogy a kocsikerekek megfelelő felfújása révén takarékoskodjanak a benzinnel A klip alatt a közismerten liberális elkötelezettségű Browne dala hallható, melynek címe az üres tankkal történő gurulásra utal GYÁSZ Elhunyt Johnny Moore jamaicai trombitás, a Skatalites egyik alapító tagja: 70 éves volt, halálát rák okozta A ska úttörői játszottak ugyan a Szigeten, de Johnny Moore nem volt velük, ő nyolc évvel ezelőtt turnézott utoljára, akkor éppen Bunny Wailerrel 91 éves korában elhunyt Jerry Wexler: Ahmet Ertegunnal együttműködve oroszlánrésze volt abban, hogy az Atlantic Records az 1950-es, 60-as évek meghatározó lemeztársaságává vált Olyan művészek karrierjét egyengette, mint Aretha Franklin, Ray Charles, Sam & Dave, Wilson Pickett vagy Roberta Flack, de az R&B műfaján kívül is otthonosan mozgott, s hozzájárult a Led Zeppelin, a Dire Straits, a B-52's, Bob Dylan és Willie Nelson sikereihez 94 éves korában elhunyt Dorival Caymmi: a bossa nova nagyatyjaként tisztelt brazil dalszerző-énekes már az 1930-as években slágereket írt Dalainak előadói között található a később hollywoodi sztár, Carmen Miranda, illetve Jo-o Gilberto, a 60-as évek bossa nova lázának egyik kulcsfigurája, aki most, pályakezdésének 50 évfordulóján, 77 éves korában, ötévi szünet után újra színpadra lép Rióban és S-o Paulóban KARÁCSONYRA ÚJ ROWLING The Tales of Beedle the Bard címmel, decemberben százezer példányban megjelenteti a Harry Potter-sorozat hetedik kötetében említett művet J K Rowling: a varázslómeséket tartalmazó művet eredetileg mindössze hét példányban, jótékony céllal már kiadta a szerző, most ezek fakszimile változatát dobják piacra, szintén jótékony céllal A FESTÕ: LEONARDO? Azelőtt egy ismeretlen német művésznek tulajdonították, de nemrég napvilágot látott szakértői vélemények szerint Leonardo da Vinci műve díszíti azt a 33x24 centiméteres pergament, amit 1998-ban 21,8 ezer dollárért vásárolt meg egy magángyűjtő egy New York-i árverésen Az ismeretlen ifjú hölgy feltehetően házasságkötési célból készült portréjának értéke - ha további szakértői vizsgálatok is megerősítik, hogy Leonardo készítette - akár tízezerszeresére is növekedhet A művész szülővárosában, Vinciben lévő Museo Ideale Leonardo Da Vinci igazgatója, Alessandro Vezzosi nyilatkozata szerint a kép minden eleme - a bal kezes rajz briliáns technikájától a ruha vállán látható mintáig - Leonardóra mutat A művet ugyanabban a párizsi laboratóriumban vizsgálták meg, ahol a másik illusztrációnkon látható, hermelines hölgy képének festőjét is Leonardóval azonosították Stílusjegyek alapján 1485-1490 közé teszik a kép készítésének idejét, a mester akkor Milánóban élt LOCARNO UTÁN SZARAJEVÓ A mexikói Enrique Rivero műve nyerte a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot: a Parque Via egy önkéntes elzártságban élő férfi története A zsűri különdíját a lengyel Malgoska Szumowska (33 sceny z zycia - 33 jelenet egy életből), a legjobb rendezés díját a kanadai Denis Cote (Elle veut le chaos) kapta, a legjobb alakításokat Ilara Occhini, az olasz Federico Bondi rendezte Mar nero, illetve Tayanc Ayaydin, a brit Ben Hopkins rendezte The Market - A Tale of Trade főszereplője nyújtotta A legjobb elsőfilmes díját az osztrák Händl Klaus vehette át (März) Két magyar játékfilm (Faur Anna diplomafilmje, a Lányok és Mundruczó Kornél Cannes-ban díjazott műve, a Delta), három rövidfilm (M Tóth Géza: Ergo, Alexei Alexeev: KJFG No 5, Vécsei Márton: Farkasember) és két dokumentumfilm (Salamon András: A város ritmusa és Szirmai Márton: A süllyedő falu) szerepel az augusztus 15-én kezdődött Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon Tizennegyedszer rendezik meg a seregszemlét, amelyet még a boszniai háború idején indítottak el, a normális élet illúziója megőrzésének szándékával Idén fordult elő első alkalommal, hogy a térség legnagyobb filmfesztiváljává nőtt rendezvényt az itteni tehetségkutató program egyik felfedezettjének alkotásával, a bosnyák Aida Begic (Snijeg - Hó) című filmjével nyitották meg MEGHALT RONNIE DREW 73 éves korában, torokrák következtében elhunyt az ír folkzene emblematikus figuráinak egyike, Ronnie Drew, a Dubliners énekese, gitárosa Luke Kelly, Ciaran Bourke és Barney McKenna társaságában 1962-ben alapította meg a zenekart, első fellépéseik színhelye, az ír főváros központjában lévő O'Donoghues pub ma is működik A Dubliners főszerepet játszott abban, hogy a tradicionális ír népzene közismertsége és népszerűsége a folk színtéren túlnőve helyet követelt magának a popzene piacán is Ronnie Drew énekelte a zenekar egyik legnagyobb slágerét, a Seven Drunken Nightst, s természetesen benne volt a The Irish Roverben is, melyet a hazánkban is többször fellépett Dubliners és késői londoni utódja, a Shane MacGowan vezette The Pogues közösen adott elő, hatalmas sikerrel A gyógyulásáért folytatott harcban támaszt nyújthatott neki egy idén megjelentetett kislemez, a The Ballad Of Ronnie Drew: a Shane MacGowan, Sinéad O'Connor, Christy Moore, a U2 tagjai és más ír muzsikusok által előadott dal bevételét az Ír Rák Társaság támogatására fordítják HITLER A BÍRÓSÁG ELőTT Bernd Fischerauer televíziós filmet forgat Hitler vor Gericht címmel a bírósági tárgyalásról, melynek során a leendő Führert államcsínykísérlet miatt akár halálra is ítélhették volna, de csak öt évet kapott, s mindössze kilenchavi börtön után szabadulván újjászervezhette mozgalmát, kiépíthette kultuszát, megszerezhette a hatalmat és lángba boríthatta Európát Az osztrák származású rendező szerint a bíróság elképesztő megértést tanúsított iránta A Bayerischer Rundfunk jövő áprilisra, az ítélet 85 évfordulójára tervezi a tárgyalási jegyzőkönyvre alapuló film sugárzását A tévétársaság oktatási programjaiért felelős Werner Reuss szerint a film egyik célja rámutatni arra: határt kell szabni a demokráciát aláásók ténykedésének . .

Zene

Zene

Sziget - Biztos arany, tisztes ezüst - Sex Pistols, Danko Jones

A péntek volt a sziget punknapja, mégsem láttam egyetlen olyan arcot sem, amilyet korábban el tudtam volna képzelni egy Sex Pistols-koncerten. Még a pár hónappal ezelőtt az A38-on játszó UK Subsra is több fura arc gyűlt össze, pedig az is kőkemény nosztalgiabuli volt, itt biztos kamuflálódtak a fák között, vagy szigorúan csak az URH alatt szivárogtak be a helyszínre, hogy aztán gyorsan el is foglalják az első sorokat a Die €rzte - Sex Pistols kettős koncertje alatt. Egyetlenegy lila hajkoronával találkoztam kora délután, az is inkább joviális volt, mint polgárpukkasztó. A Die €rzte nagy kedvenc, de nem voltam képes rávenni magam, hogy kikászálódjak a színpad mögül hatodjára megnézni őket (az asztaltársaság fintorog, hiába próbálom bizonygatni, hogy a vége felé játszott Schrei Nach Liebe zseniális szám), a Sex Pistolst viszont muszáj.

Zene

dvd - A sereg nem enged

Nem az a kérdés, szabad-e elküldeni az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét a picsába (miért ne szabadna), hanem az, hogy elégséges-e mozgóképes tartalomnak egy hirtelen felindulásból felszakadt "fuck the president!". Kimberly Pierce-nek közel két órája van, hogy lélektanilag aládúcoljon a mondott felszólításnak, amely egy Irakból hazatért rendes amerikai szájából hangzik el (méghozzá elöljárói fülek hallatára).

Zene

Sziget - Lila kalap - Róisín Murphy

Szegény Róisín Murphynek eddig nem volt sok sikere a magyarországi fellépéseivel: első, szólóban (egészen pontosan diszkrét kis zenekarral) adott koncertjét alig lehetett hallani a más célokra azért még használható Műcsarnok szörnyű akusztikája miatt, a tavalyi, Millenárisra meghirdetett fellépése meg egy sajnálatos baleset, a gitáros csuklótörése miatt maradt el (amúgy a mostani koncertből is kiderült: nem mindig veszélytelen Murphy kisasszony zenészének lenni).

Zene

RICHARD STRAUSS: ARABELLA

Két felvétel jött ki egyszerre a késői Strauss-remekből, harminc év van köztük, lehet tanulmányozni az operai idő múlását. Az egyik film, Solti György a Bécsi Filharmonikusokkal, Otto Schenk rendezésében (1977), a másik a zürichi Opera előadása (2007) Franz Welser-Möst vezényletével, ez Götz Friedrich rendezésének felújítása (ő 2000-ben meghalt).

Zene

folyóirat - MÛÚT 200808

A miskolci kiadású (főszerkesztő Zemlényi Attila) "irodalmi, művészeti és kritikai" folyóirat tetején az 53. évfolyam áll, de zárójelben ott a lényeg: Új folyam.

Zene

koncert - LENINGRAD

A rendes évi antidepresszánsadagom idén is gond nélkül érkezett: a jelenleg 15 tagú zenekar hibátlan koncertet adott, s ezt nem árnyékolta be a legfeledhetőbb tény sem, a nemrégiben csatlakozott, bizonyos határok között imponáló külsejű, és még bizonyos határok között sem igazán méltatható énekesi képességekkel rendelkező vokalista hölgy jelenléte. A rajongótábor már a hangverseny kezdetekor együtt üvölti a szövegeket Snurovval, aki ez alkalommal a szokásosnál jóval kevesebbet beszél ki, ám a kézről kézre adott fekete gumicsónakon közlekedő fiatalember eltűnését a sorok között ő sem hagyja szó nélkül. A showmanként (afféle döglött mikrofonként) alkalmazott, százötven kilós, kopasz, ukrán maffiózó imitátor Bareckij ezúttal csak két széket tör össze, de egyébként is fáradtnak tűnik: a "civilben" költő rutinosan ugyan, de a tavalyi teljesítményéhez képest jóval kevesebb sörösdobozt csap szét a fején, mielőtt foggal tépné szét őket.

Zene

Film - Pirosarany - Guillermo Del Toro: Hellboy 2 - Az Aranyhadsereg

Szent isten, min mehet keresztül egy képregényhős, ha döntenie kell szörnyszülött státusza és embersége között. A pszichiátriai szakrendelések zsúfolásig vannak szuperhősökkel, a legutóbb például egy denevérjelmezes került sorra, de úgy tudni, távozott a rendelőablakon. E nehéz, identitászavaros időkben kifejezetten üdítő egy önmagával elégedett képlegény, s bár Hellboyt is megkísértik néha a hovatartozás dilemmái, nincs az a bizonytalanság, amit néhány karton hideg sör ne enyhítene.

Zene

performansz - Georg Traber Produktion: Heinz Baut, Hikohki Gumo

A hetvenes évek lázadóira emlékeztető, magukon nevetni képtelen akcionistáktól az egészen komoly elgondolásokkal és tudással rendelkező progresszív performerekig mindenféle előadók felvonultak a Szigeten. Az utóbbiak közé sorolnám a svájci Georg Trabert, aki egyszerre volt népi hős, valamiféle hegyi mesébe illő pásztor és jógi közötti átmeneti figura és városi hagyományőrző sámán, aki a gyorséttermekből kiselejtezett fogpiszkálókból is tud várat építeni.

Zene

Film - Elmondja hát mindenkinek - Emmanuel Mouret: Csak egy csók

Kedvencem az erős hazai fogalmazás, miszerint "pokolba a történettel, mert tőle nem lehet látni a filmet". Megpróbáltam én ezt már lefordítani, s valami olyan sült ki belőle, hogy ha nagyon el akarjuk mesélni a történetünket, az eredmény érdekében hajlamosak leszünk a történetmesélés rég bevált, mondhatni ősi (a Lumiére testvérek, Ádám és Éva előtti) metódusaihoz nyúlni, ahelyett, hogy a képek erejére hagyatkoznánk. S a szerencsétlen képek "illusztrációs segéderővé" deklasszálódnak. Míg ha nincsen történetünk, akkor nincsen is mitől zavartatni magunkat, felmutathatjuk a világnak a pőre celluloidot (felteszem, enmagunkat - bár lehet, hogy túl rosszhiszemű vagyok). S ha ennek kapcsán a megszólaláshoz feltétlenül szükséges önbizalmat méricskéljük, nem szívesen fogadnék arra, hogy mihez is kell nagyobb bátorság, megmutatni magunkat, vagy elmesélni a történetünket (utóbbi esetben mindenféle adaptáció csak annyit tesz, hogy kirakunk még pár akadályt a pályára).

Zene

kortárs táncszínház - Danza Contemporánea de Cuba: El Peso una Isla, Demo-n/Crazy

Szigetlakó táncosok viharos erejű előadásával töltődhettünk a Sziget Fesztiválon, és csak azért kezdem ezzel az erőltetett Kuba-Óbuda párhuzammal a recenziót, mert kétségkívül volt valami hasonló, kollektív elvágyódás az immár világszínvonalú gigarendezvény közönségében, és a soknemzetiségű kubai táncegyüttes előadásának mondanivalójában is. Summa summarum, a társulatot és a nézőket is meghatározta a szívesen lennénk máshol, így együtt gondolata.

Zene

Kiállítás - Szomorú gyermek - Keith Haring a LuMúban

A nyolcvanas évek elején a New York-i művészéletbe berobbanó graffitiművészek közül Haring a legismertebb, a második helyezett a kábítószer-túladagolásban, huszonnyolc éves korában elhunyt Jean-Michel Basquiat, de kinek mond bármit Rammelzee (ma rapper és hip-hopzenész), Tony Shafrazi (ma galerista) vagy (a manapság szürrealista ócskaságokat festő) Kenny Scharf neve? Kétségtelen, hogy Haring mindent megtett az ismertségért; az 1986-ban megnyitott és a Keith Haring Alapítvány által most is gőzerővel üzemeltetett Pop Shopban Haring-motívumokkal díszített tárgyak tömegéhez lehet olcsón hozzájutni. Pólók, cipők, ruhák, kitűzők, sapkák, poszterek, noteszek, képeslapok, naptárak, órák, esernyők, csoki- és teásdobozok, cukorkatartók, plüssállatok, dominók, kirakósok, kifestőkönyvek, kerámiavázák, párnák, asztalok, székek - akár egy komplett lakás berendezhető belőlük. (Az alapítvány a befolyó összeget a 31 éves korában AIDS-ben meghalt művész kívánságának megfelelően a betegséggel kapcsolatos felvilágosító programok támogatására, illetve Haring művészetének propagálására költi.)

Zene

dvd - A káosz birodalma

Végül is magunknak köszönhetjük. Ha nem rajongunk oly vehemensen a Donnie Darkóért, ha Richard Kellyt nem mondjuk el az égvilágon mindennek, ha 26 évesen forgatott első filmjét nem juttatja be a közönségszavazat (a hivatalos forgalmazási csatornákat megkerülve) az évezred eleji kultklasszikusok gálájára, akkor tán most nem kellene elővenni az elkapatott tehetségről szóló La Fontaine-i tanmesét.

Zene

Sziget - Nem öregszik, nem korrodál - Iron Maiden

Társadalomtudósoknak való feladat volna felgöngyölíteni, hogy vajon mi is lehet a valódi oka annak, hogy 2008-ban, írd és mondd, negyvenezer ember zsúfolódott össze az Iron Maiden miatt a Sziget nulladik napján a Nagyszínpad előtt - és ez az egészen elképesztő lelkesedés persze nem csupán magyar jelenség, a Somewhere Back In Time turné az egész világon a szigeteshez hasonló, brutális nézőszámokkal zajlik idén február óta. És szó sem volt arról, hogy szimpla hetijegyes bámészkodók töltötték volna meg a teret: a HÉV-megállótól a sziget gyomráig körülbelül minden második ember Maiden-pólóban feszített, a Number Of The Beast refrénjét pedig mellettünk, azaz bőven a keverőpult mögötti sávban is (odáig voltunk csak képesek előrefurakodni húsz perccel a kezdés előtt a párolgó tömegben) lelkesen üvöltözte minden kedves fahangú nézőpéldány.

Zene

Színház - Tő, hegy - Marin Drzic: Dundo Maroje

Valamikor az utolsó fázisban változhatott meg a darab címe: Ribillió Rómában lett a Dundo Marojéból. És valószínűleg ugyanebben az utolsó fázisban kerültek bele azok az ötletek is, amelyeket a Dundo Maroje tán nem viselt volna el pirulás nélkül. Valamint az is ekkortájt dőlhetett el, hogy elmarad a legutolsó fázis - az ötletek meg- és kirostálása, minek következtében elviselhető időtartamra, mondjuk, nettó három óra alá rövidült volna az előadás.

Film

Film

"Sok a hamis nyom" - Richard Kelly filmrendező

Huszonhat éves volt, amikor a látomásos Donnie Darko telibe találta a tizen-huszonéves korosztályt. Kultfilm lett világszerte. Öt évig váratott magára az újabb opus. A káosz birodalma című utópisztikus ökoszatíra rendezőjével Cannes-ban beszéltünk.

Könyv
Képzőművészet

Képzőművészet

Három nyári fesztivál - Az öreg völgy látogatása

A völgyből a katlanba, a könnyes nosztalgiából az obskúrus jelenen át a szép jövőbe és még tovább, nagyjából így zajlott az idei családi fesztiválturizmusunk. Hangulatjelentés arról, hogy a kívülálló miért érzi időnként meglepve magát, amikor aktív nyaralásához "kulturált" helyet keres.

Tudomány

Víz a Marson

Tudomány

Egér is lesz?

A Phoenix Mars-szonda kutatásai szerint nagy mennyiségű fagyott víz található a Mars felső kőzetrétegében. Ez újabb lendületet adhat a bolygón található létformák utáni kutatásnak.

Tudomány

cyberhírek

Robotzsaru Noel Sharkey, a sheffieldi egyetem mesterséges intelligencia és robotikaprofeszszora szerint 2040-től a robotok rendőri feladatok végrehajtására is képesek lesznek "Ezek a robotok nem lesznek szuperintelligensek, de akiket ellenőriznek majd, azokat a társadalom fogja ellenőrizni" Naperőmű Kaliforniában öt éven belül két óriási naperőmű épül, amelyek összesen nyolcszáz megawattot termelnek A két naperőmű körülbelül 239 ezer kaliforniai háztartást lát majd el árammal Levegőautó Két év múlva piacra kerülhet a New York-i Zero Pollution Motors hibrid autója, amely nagy nyomású sűrített levegőt tankol, ez adja a környezetbarát meghajtást 55 km/h sebesség alatt A levegő-motor működési elve leginkább a gőzgépekére emlékeztet Holdtávcső A Hold porának felhasználásával építene távcsövet a Holdon a NASA A tudósok ötven méter átmérőjű távcsövet szeretnének, ezt azonban képtelenség odaszállítani, a holdpor felhasználásával azonban megvalósítható lehet Elsőbbség Egy európai nő koponyáját találták meg nem messze Wellington városától A karbonizotópos vizsgálat kimutatta, hogy 1742-ből származik; évtizedekkel azelőttről, hogy Cook kapitány, akinek a sziget felfedezését tulajdonítják, 1769-ben először partra szállt volna Bálnavédelem Az amerikai haditengerészet bejelentette, hogy a jövőben korlátozza a hadihajóin az alacsony frekvencián működő aktív szonár használatát, ami öszszezavarja a bálnák tájékozódóképességét, óriási károkat okozva ezzel az egyébként is veszélyeztetett bálnafajoknak Kitüntetés A földrajztudományok legrangosabb nemzetközi kitüntetését, a Lauréat d'Honneur díjat adományozta Enyedi György akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének a Nemzetközi Földrajzi Unió Először nyert számítógép góban A MoGo nevű programnak először sikerült profi gojátékost megvernie A go 8 danos nagymestere ugyan 9 kő előnyt adott a gépnek, de így is világszenzációnak számít a 15 teraflopsos számítógép eredménye - adta hírül az Agent Portál A go játékszabályai ugyanis hiába egyszerűek és tanulhatók meg tíz perc alatt, végtelenek a benne rejlő lehetőségek: 10 750 lefolyása van, ellentétben a sakkal, ahol ez a szám lényegesen alacsonyabb Ebből adódóan csak nagyon kevés lépésre előre lehet az összes lehetséges állást kielemezni, így még a nagy számítási kapacitású hardvereken futó számítógépes programoknak is valamilyen stratégiát kell követniük, ellenkező esetben a gyengébb játékosok is könnyedén legyőzhetik őket Az Amerikai Go Kongresszus egyik bemutató mérkőzésén mérte össze tudását Myungwan Kim és a MoGónak nevezett számítógépes program A dél-koreai nagymester és a 800 darab 4,7 GHz-es processzorból álló gép mérkőzését a kongresszus résztvevőin kívül félezer néző kísérte figyelemmel az interneten A koreai mester két- vagy háromdanosra becsülte a gép fokozatát, de elismerte, hogy voltak ötdanos lépései is kiberháború A Dél-Oszétiával kapcsolatban kirobbant orosz-grúz konfliktus hamar átterjedt az internetre is - adta hírül az Index Már július óta történtek kisebb-nagyobb, orosz eredetűnek sejtett túlterheléses támadások grúz kormányzati portálok és az elnök, Szaakasvili weboldala ellen, az oroszok bevonulása óta azonban ostrom alatt áll az egész grúz internet Az első számú célpontok továbbra is az állami szervezetek oldalai, a forgalmat irányító főbb szerverek és hírportálok, de gyakorlatilag az összes, ge domén alá tartozó szerver támadás alatt áll; az invázió sikeresnek mondható, a grúz weboldalak alig-alig elérhetők Hivatalosan senki sem mondta még ki, hogy orosz katonai akció zajlik az interneten, az oroszok azt is tagadják, hogy orosz katonai támadás érte volna Grúziát: a hivatalos verzió békefenntartó akció Dél-Oszétiában A támadás alatt megbénult online kommunikációból lengyel segítséggel próbál kimászni a grúz kormány: Lech Kaczynski lengyel elnök ajánlotta fel a weboldalát, hogy a grúz kormány híreket közöljön az országból Itt jelentették be többek között, hogy az oroszok bombázzák Poti kikötőjét, és hadihajókat vonultatnak fel a Fekete-tengeren Az óriási sávszélességen, nagy teljesítményű szerverekkel végrehajtott támadás mellett önkéntesek is csatlakoztak a kiberinvázióhoz: őket a stopgeorgiaru, illetve info oldalakon látják el a támadás névtelen szervezői a megfelelő programokkal és instrukciókkal Patkányagy irányítja a robotot A University of Reading egyetem kutatói olyan robotot készítettek, amit egy patkány agya, pontosabban egy patkány agyából származó élő sejtek irányítanak - adta hírül az Index a BBC nyomán A robot, amely a Gordon nevet kapta, egy szonárral tájékozódik, és az élő agy irányítja úgy, hogy mozgás közben ne ütközzön neki akadályoknak A robothoz egy patkányembrió agykérgéből vettek ki 300 ezer neuront, a gép és az agy Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál egymással, a jeleket elektródák továbbítják az agysejtekhez Gordon agyát elektromos stimulálással tanították meg a robot vezérlésére, de már képes magától is tanulni, és tökéletesíteni a navigációt Miután a robot megtanulta felismerni a környezetét, és az akadályok között navigálni, a kutatók mesterségesen meg fogják rongálni a sejteket, hogy hasonló hatást érjenek el, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór Így egy nagyon hatékony kísérleti eszközt kapnak, amivel modellezni tudják az agysejtek leépülésével járó betegségeket Nem ez az első eset, hogy sikerül élő agysejtekkel robotot vezérelni: az úttörő 2003-ban dr Steve Potter, a Georgia Institute of Technology egyetem professzora volt, aki az ilyen hibrid gépeket hybrotnak nevezte el . .

Sport
Lokál

Lokál

Sziget - Az emberkölcsönzéstől a benzinig

Valahogy úgy fogunk emlékezni a 2008-as Szigetre, mint a hagyománytörés fesztiváljára: a politika nyomására az eddigi hét (plusz egy: a "nulladik") helyett ezúttal hivatalosan csak öt plusz kettő (hogy bonyolítsuk kicsit: nulladik és mínusz egyedik) napig tartott.

Lélek