Felfüggesztették Elon Musk közösségi oldalát Brazíliában

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 31.

Külpol

Nem tett eleget határidőre a korábban meghozott bírósági végzésnek, valamint nem fizette ki a bírságait. 

Pénzeken elrendelte a brazil legfelsőbb bíróság az X (korábbi Twitter) azonnali felfüggesztését addig, amíg a vállalat nem tesz eleget a korábbi bírósági végzéseknek, valamint ki nem fizeti a már kiszabott bírságokat – számolt be az esetről a BBC.

Áprilisban a bíróság több tucat X-fiók felfüggesztését rendelte el dezinformáció terjesztése okán. Elon Musk tulajdonos erre úgy reagált, hogy egy „meg nem választott álbíró” a döntéssel politikai célok érdekében rombolja a demokrácia alapkövét, a szólásszabadságot. A felfüggesztett fiókok egyébként többnyire a populista Jair Bolsonaro korábbi elnök pártját fogták.

A bíróság akkor elrendelte, hogy új jogi képviselőt nevezzen ki az X Brazíliában, azonban ezt határidőre elmulasztotta megtenni, és a bírságait sem rendezte a cég. A mostani ítélet ennek nyomán született meg. Az interneten 24 órán belül válhat elérhetetlenné az X a dél-amerikai országban, az Apple és a Google öt napos határidőt kapott arra, hogy az blokkolják és az áruházaikban az elérhető applikációk közül töröljék az alkalmazást. Azon magánszemélyek vagy cégek, melyek kerülőutakon használják az X-et, többmillió forintnak megfelelő bírságban részesülhetnek. 

Elon Musk közösségi oldalával a közelmúltban foglalkozott részletesen a Magyar Narancs

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.