Koncert

Akela

  • Kovács Bálint
  • 2013. december 7.

Zene

"Ha azt mondják, hogy na végre, megjött az eszed: megalkudtál valamiben, abban biztos lehetsz" - fenyeget a Farkastörvények megjelenése óta a programadó Akela-dal, a Farkasok vagyunk.

Épp húsz év telt el azóta, és pont ennyi idő kellett, hogy kiderüljön, Katona "Főnök" Lászlónak mégsem volt igaza: a sok feloszlás és újraalakulás miatt ki tudja, hányadszor megrendezett Farkasnapon egy lehiggadt, józan Akela zenélt a Club 202 színpadán, és bár valójában senkinek sem hiányzott ez a nyugodtság, megalkuvásról legalább nem volt szó. Persze ez az állítás némiképp paradox. Közkeletű vélekedés az Akeláról, hogy primitív zenekar, pedig a jobban sikerült lemezeiken a szövegek kifejezetten emlékezetesek (sőt több korosztály és réteg számára meghatározóak) voltak, a zene pedig kellőképpen hatásos és nemegyszer összetett thrash metal. Ugyanakkor a színpadi show teljességéhez a farkasbőr öltözék, néha pedig egy kasza, illetve az extrém koncerthelyszínek mellett azért szinte hozzátartozott a botrányosság is - például egy szesztől összeeső vagy legalább szégyenteljes dolgokat elkövető frontember.

A napokban ötvenéves, alapító tagok nélkül maradt Főnök azonban mintha minden eddiginél komolyabban venné a zenélést, ami a koncert technikai értelemben vett színvonalának persze kifejezetten jót tett, és valójában a hangulattal sem volt nagy baj a roppant lelkes közönséggel csaknem megtelt klubban. Már csak azért sem, mert tényleg nagyon jó ötlet volt az elejétől a végéig lejátszani a Farkastörvények minden dalát (kivéve a Bolhacirkuszt, mert azt csak választások évében veszik elő az aktuális nevekkel kiegészítve): a legjobb számokat önmagukért, a többit meg kuriózumként volt jó hallani. A műsor további része igazi best of volt szerencsésen kevés új dallal, mit sem csökkenő intenzitással, olajozottan, jó hangzással, perfekten.

De azért valami vállalhatatlan mégiscsak történhetett volna.

Club 202, október 31.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.