Épp húsz év telt el azóta, és pont ennyi idő kellett, hogy kiderüljön, Katona "Főnök" Lászlónak mégsem volt igaza: a sok feloszlás és újraalakulás miatt ki tudja, hányadszor megrendezett Farkasnapon egy lehiggadt, józan Akela zenélt a Club 202 színpadán, és bár valójában senkinek sem hiányzott ez a nyugodtság, megalkuvásról legalább nem volt szó. Persze ez az állítás némiképp paradox. Közkeletű vélekedés az Akeláról, hogy primitív zenekar, pedig a jobban sikerült lemezeiken a szövegek kifejezetten emlékezetesek (sőt több korosztály és réteg számára meghatározóak) voltak, a zene pedig kellőképpen hatásos és nemegyszer összetett thrash metal. Ugyanakkor a színpadi show teljességéhez a farkasbőr öltözék, néha pedig egy kasza, illetve az extrém koncerthelyszínek mellett azért szinte hozzátartozott a botrányosság is - például egy szesztől összeeső vagy legalább szégyenteljes dolgokat elkövető frontember.
A napokban ötvenéves, alapító tagok nélkül maradt Főnök azonban mintha minden eddiginél komolyabban venné a zenélést, ami a koncert technikai értelemben vett színvonalának persze kifejezetten jót tett, és valójában a hangulattal sem volt nagy baj a roppant lelkes közönséggel csaknem megtelt klubban. Már csak azért sem, mert tényleg nagyon jó ötlet volt az elejétől a végéig lejátszani a Farkastörvények minden dalát (kivéve a Bolhacirkuszt, mert azt csak választások évében veszik elő az aktuális nevekkel kiegészítve): a legjobb számokat önmagukért, a többit meg kuriózumként volt jó hallani. A műsor további része igazi best of volt szerencsésen kevés új dallal, mit sem csökkenő intenzitással, olajozottan, jó hangzással, perfekten.
De azért valami vállalhatatlan mégiscsak történhetett volna.
Club 202, október 31.
