A rövid első részt Schubert kéttételes Befejezetlen szimfóniája alkotta, míg a szünet után Leonard Bernstein III. (Kaddish) szimfóniája következett a koncert jó előre nyilvánvaló, bár korántsem problémamentes szenzációja gyanánt.
A Schubert-szimfónia nyitódallama, amelyet legalább a Hupikék törpikék révén ötéves kor felett mindenki jól ismerhet, figyelemre méltó zenekari ambícióval és önbecsüléssel hangzott fel, s hasonlóképpen jól indult a második tétel is. Utóbb aztán mindkét tétel során lankadt valamelyest a koncentráció, s ebben lehetett némi része Schwarz nem éppen kikezdhetetlen technikájának is. Legalábbis ezt sejthettük elsőre, azonban a hatalmas apparátusú, kórusokkal gazdagon stafírozott Kaddish-szimfónia előadása jóval biztosabbnak mutatta a karmester irányítói működését. A pár nappal Kennedy elnök megölése után, azaz éppen félszáz éve bemutatott mű különlegessége, hogy a narrátor megszólalásai melodramatikus jelleggel ruházzák fel a szimfóniát. A Mahler-hatást nyíltan vállaló, szemérmetlenül hatásos zenét évtizedeken át Bernstein saját, lilás-rózsaszín szövegével együtt adták elő, s ez nem vált a mű előnyére. Pár éve a Bernstein-barát és holokauszt-túlélő Samuel Pisar új, személyes és direkten a történelmi tragédiához kapcsolódó szöveget írt a szimfóniához, s így Budapesten is ez a változat hangzott fel, méghozzá az idős Pisar szenvedélyes előadásában. Másként ugyan, de ez a nemes szándékú verzió is apasztja némiképp a zene elemi hatását, ám a láthatóan lelkes kórus néhány megszólalása és Meláth Andrea szépen fókuszált énekszava így is erőteljes élményt teremtett.
Magyar Állami Operaház, október 28.
