A Filharmóniai Társaság koncertje

Zene

A Filharmóniai Társaság koncertje, - amelyet vendégkarmesterként az amerikai második liga érdemes képviselője, a 2011-ig Seattle komolyzenei életét vaskézzel uraló Gerard Schwarz irányított, két, egymástól fényévnyi távolságban elhelyezkedő művet párosított össze.

A rövid első részt Schubert kéttételes Befejezetlen szimfóniája alkotta, míg a szünet után Leonard Bernstein III. (Kaddish) szimfóniája következett a koncert jó előre nyilvánvaló, bár korántsem problémamentes szenzációja gyanánt.

A Schubert-szimfónia nyitódallama, amelyet legalább a Hupikék törpikék révén ötéves kor felett mindenki jól ismerhet, figyelemre méltó zenekari ambícióval és önbecsüléssel hangzott fel, s hasonlóképpen jól indult a második tétel is. Utóbb aztán mindkét tétel során lankadt valamelyest a koncentráció, s ebben lehetett némi része Schwarz nem éppen kikezdhetetlen technikájának is. Legalábbis ezt sejthettük elsőre, azonban a hatalmas apparátusú, kórusokkal gazdagon stafírozott Kaddish-szimfónia előadása jóval biztosabbnak mutatta a karmester irányítói működését. A pár nappal Kennedy elnök megölése után, azaz éppen félszáz éve bemutatott mű különlegessége, hogy a narrátor megszólalásai melodramatikus jelleggel ruházzák fel a szimfóniát. A Mahler-hatást nyíltan vállaló, szemérmetlenül hatásos zenét évtizedeken át Bernstein saját, lilás-rózsaszín szövegével együtt adták elő, s ez nem vált a mű előnyére. Pár éve a Bernstein-barát és holokauszt-túlélő Samuel Pisar új, személyes és direkten a történelmi tragédiához kapcsolódó szöveget írt a szimfóniához, s így Budapesten is ez a változat hangzott fel, méghozzá az idős Pisar szenvedélyes előadásában. Másként ugyan, de ez a nemes szándékú verzió is apasztja némiképp a zene elemi hatását, ám a láthatóan lelkes kórus néhány megszólalása és Meláth Andrea szépen fókuszált énekszava így is erőteljes élményt teremtett.

Magyar Állami Operaház, október 28.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.