"Sose késő meghülyülni" - Víg Mihály zenész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2013.08.04 18:07

Zene

A Balaton zenekar alapítója 1984 óta dolgozott Tarr Béla filmjeiben. Legutóbb Alphan Esüeli isztambuli filmrendezővel működött együtt a The Long Way Home című filmben. Az Ördögkatlanon Keresztury Tiborral vigad sírva, ha addig fel nem csap szakácsnak.

Magyar Narancs: Vidéki idill a hátországod, kerttel, kutyákkal, egy hatalmas fa alatt a magad ácsolta paddal, a város zajától oly távol - és mégis, bringával oly közel.

Víg Mihály: Szerencsés vagyok, igazi szövetségben élek valakivel, akivel mindezt meg lehetett teremteni. Másrészt egy asztalt meg egy padot nem olyan nagy ügy organizálni.

MN: Ide azért nehezebben ugranak fel napokig bulizni a zenészhaverok. Nem hiányzik az az életforma?

VM: Mivel mindjárt hatvanéves leszek, még jó, hogy nem lógok napokig a többi hatvanévessel!

MN: Van egy próbahely is ebben az idillben, stúdióval, hangszerekkel, egy napfényes műterem. Csoda, hogy egyáltalán meghallod azokat a híreket, amik az ország idegeit borzolják!

VM: Miből gondolod, hogy meghallom?

MN: Hát, elsősorban a koncertjeitek hangulatából, a repertoár alakulásából. Gondolom, nem véletlenül énekeled a "nem vagy te Néró, nem vagy te császár, nem vagy te semmivel se jobb a többi srácnál" refrénű dalt.

VM: Az egy szám volt a táncdalfesztiválon, a hatvanas évek végén vagy a hetvenes évek elején, Késmárky Marika énekelte.

MN: De ha meghalljuk 2013-ban egy Balaton-koncerten, illetve valamit az Illéstől vagy a Kextől, úgy érezzük, hogy hú, megint de jól odatette a Miska!

VM: Én a legtöbb kritikát a közönségtől épp amiatt kapom, hogy mások számait játszom a sajátjaim helyett. Egyszer megtanultam ezeket a dalokat, és időnként, mint most is, eszembe jutnak, ahogy valakinek eszébe jut egy álma, amire már rég nem gondolt. Bár, állítólag, mikor öntudatlanul eszedbe jut valami ismert dalszöveg, akkor az nagyon is arra a helyzetre vonatkozik, amiben éppen vagy.

MN: Nem érzed úgy, mintha a gyerekeink korosztálya a régi Balaton, Kontroll, Európa Kiadó dalainak ihletésében lázadna? Egyetemet foglalnak, tüntetnek.

VM: Lehet, de ez nem az én bizniszem, úgyhogy én nem fogok ezeken a tüntetéseken megjelenni. A nagypapák töltsék az időt az unokáikkal!

MN: Azért te is elégedetlen vagy azzal, ahogy a politikusaink viselkednek!

VM: Mindig is elégedetlen voltam, az elmúlt húsz évben is, Kádár alatt is. Bár most tényleg megint érdekes dolgok történnek, az ember benne van a történelem viharában. Kapkodja a fejét. Igaza senkinek nincs - ezt jó lenne, ha mindenki az eszébe vésné! Meg azt, hogy aki mondja másra, az mondja magára!

MN: Felnőtt fejjel álltál be újra iskolásnak, pedig az intézménnyel való viszonyod anno olykor az iskolakerülésig fajult. Mi késztetett rá, hogy folytasd vagy újrakezdd a tanulást?

VM: Egész más egyetemre járni. Az egyik tantárgy épp az andragógia volt, a felnőttképzés, lifelong learning.

MN: Tanulás életfogytiglan?

VM: A jó pap sírján a felirat: tanulmányait befejezte. Meglepő volt, hogy az én koromban egyáltalán lehetséges felvételizni. Negyvenkét évesen kezdtem, negyvenhat voltam, mikor befejeztem a művelődésszervezés szakot Pécsett. Minimum 1500-2000 oldalt kellett félévente elolvasni, ami szintén szórakoztatott. Huszonöt év felett állítólag csökkennek a szellemi teljesítmények, karban kell tartani magunkat. Egyébként nem egyetem volt, hanem főiskola.

MN: Megtalált téged ez a szak: a hetvenes évek végén a művelődésszervezés másik oldalán, a vad oldalon tevékenykedtél, amatőr színjátszó voltál az erzsébeti Csiliben. De a mai napig sem helyezkedtél el művelődésszervezőként, úgy tudom.

VM: Szerintem a legtöbbünknél nem is arra ment ki a játék. Engem elsősorban az érdekelt az egészben, hogy át tudok-e még ugrani bizonyos akadályokat. Egy félévben nyolcszor kellett levonatoznom vizsgázni Pécsre. Kb. ötkor kellett kelni, hogy tízre odaérjek, közben gyakorolhattam a gyors, hatékony olvasást, míg az aznapi vizsga anyagát átvettem. Aztán kettőig-négyig levizsgáztam, és hazajöttem egy Intercityvel.

MN: Pécsett - akárcsak országszerte - a 89 előtti underground zenei korszaknak és zenekarainak, köztük a Balatonnak kultusza van, ráadásul téged már a Tarr Béla-filmek zeneszerzőjeként is "jegyeztek", mikor ismét beültél az iskolapadba. Mit szóltak a diákok, amikor megjelentél köztük?

VM: Legtöbben semmit, mert nem ismertek, aki meg igen, az félig-meddig haver volt. Nem vagyok híres ember, nyugodtan tudok a villamoson utazni. Talán a nyolcvanas évek végéről van egy élményem, hogy bementem egy kocsmába, ahol százan voltak, és én két embert ismertem, engem meg kilencvennyolc. De a főiskolán tényleg kevesen tudtak a dolgaimról, a tanáraim közül például senki. Kérdezték ugyan, kinek mi a szakmája... Volt ott egy favágó is, aki, mint mondta, azért jelentkezett, hogy az ismereteit bővítse. Az egész pécsi időszakban az tetszett a legjobban, ami láthatatlanul, finoman felettem lebegő szellemként arra tanított, hogy minden mindennel összefügg, hogy a szociológia, a közgazdaságtan, a jog, minden valahogy ugyanarra vonatkozik.

MN: Négy gyereket nevelve nem voltál épp kezdő a főzésben, mégis belekezdtél a szakácsiskolába is.

VM: Tavaly végeztem, ugyanaz a kíváncsiság volt bennem, mint a főiskola előtt. Az OKJ-s képzésről azt gondoltam, hogy ez már tényleg foxi-maxi, de ismét kellemesen csalódtam, mert nem igaz, hogy csak úgy kiszórják a papírokat.

MN: Ott álltál egy nagy konyhában egy nagyon hosszú asztalnál huszadmagaddal, és vagdostál, szeleteltél?

VM: Nyolcadmagammal. A vizsgán a tételek menüsorok voltak, amit húztál, azt kellett elkészíteni. És közben a költségszámításra vonatkozó matematikai képletekkel is megismerkedtem.

MN: Mennyibe kerül egy paprikás krumpli a gyök alatt, a belevalókkal?

VM: Mennyit kell az alapanyagokból berendelni, bizonyos forgalommal számolva. Ezt a műveletet képletekkel oldják meg. Cél, hogy minél rövidebb ideig álljon nálad a cucc. Egy matematikai képlettel kiszámolható, hogy elég is legyen, de ne is legyen túl sok az alapanyag.

MN: A Gödör Klub utolsó Erzsébet téri korszakában kicsit nyűgösen élcelődtél azon, hogy ha mindenképpen menni kell, tök jó, te bárhol beállhatsz majd szakácsnak!

VM: Ja, de ahova kedvem lett volna menni, ott is iszonyú durva lett a helyzet. Időközben kiderült, hogy Olasz-, Görög- és Spanyolország kilőve. Amerikába végképp nem szerettem volna menni, se Kínába, ha egyáltalán fel is merült, futó gondolatként, teljesen komolytalan volt. Akkor kell elmenni, ha teljesen biztosan tudod, hogy mit fogsz csinálni, és lehetőleg tudj valami olyat, amire szükségük van azoknak, ahová mennél.

MN: Egy gyereked Dániában tanult, és ott is él.

VM: ' például andragógus. Nekem eszem ágában sem volt eddig elmenni, akkor sem, amikor még fiatal voltam, és körülöttem nagyon sokan elmentek, meg még többen rizsáltak róla. De benne van a pakliban, ha már nem lesz semmi itteni kötelmem, ha elég öreg leszek, ha megérem. Gondolom, ha nagyon nem lenne pénzem, még ki tudnék ülni bárhol egy sarokra gitározni.

MN: Nemrég Alphan Esüeli török filmes kért fel egy munkára. ' rendezte többek közt Courtney Love zenekara, a Hole Samantha című videoklipjét.

VM: Nagyjából távmunka volt, ami súlyos kommunikációs többlettel járt. Ha valakivel személyesen leülhetsz, a dolgok legnagyobb része metakommunikáció-szinten zajlik, itt viszont egy olyan idegen nyelven skype-oltunk, e-maileztünk egymással, amin egyikünk sem tudott tökéletesen. Persze néha találkoztunk személyesen is.

MN: A Tarr Bélával való együttműködésről azt mesélted, hogy a kamera a kellő részeknél a te zenédre forgott, hiszen a zene hoszsza megszabta a snittek hosszát is - és viszont. A török filmrendezővel hogy nézett ki ez a folyamat?

VM: Alphan Esüeli már 98 százalékban összevágta a filmet, amikor bekapcsolódtam. Tarr Bélánál tízperces snittek voltak, nem volt összevissza kaszabolva a film, több idő is volt a munkára. Három-négy év alatt készültünk el, ami nagyon helyes, mert az ember közben meg tud állni, meg tudja nézni, mi hiányzik, mit kell folytatni. Nem volt rohamtempó. A török filmet megnéztem, aztán küldtem vázlatokat: először csak két hegedűre, aztán vonósnégyesre, végül nagyzenekarra. Megbeszéltük, hogy hova kell a zene, de mondom, itt már megvolt a vágás, komplett.

MN: A játékfilm tavaly készült el, be is mutatták. Az első világháború idején játszódik, témája az orosz-török háború.

VM: Határozottan háborúellenes film, ha szabad ilyen egymondatos megállapítást tennem. Nem magát a harcot mutatja meg, hanem annak a következményeit, az emberi személyiség széthullását, ahogy és miközben beleszokik az erőszakba.

MN: A rendező honnan ismert téged?

VM: Látta az interneten A torinói lót.

MN: Áldott internet!

VM: Beszélik, hogy az ufók hozták ide a komputertechnológiát. Nekem annyira varázslatos! De a közösségi oldalaknak nem vagyok tagja, bár néha nézegetek ott is filmeket - és óhatatlanul kapcsolatba kerülök a többiekkel, így vagy úgy, felkerülök ide-meg oda. Nagyon megdöbbentőek a kommentek - és nem is magamról beszélek, mert hála istennek, eddig olyan brutálisan nem tiporták szét a lelkivilágom. Nem értem, honnan jön ez a szadizmus! Ennyi vitriolos humor mért nem tud valami pozitívabb dologba kitörni? Ez a személytelenség a médium hibája: ha az oldalon történik valami, az olyan, mint mikor a bezárt ablak mögött az autóvezető káromkodik. Ez engem elriaszt: ha azt hallom, hogy egy kocsmában mindig bicskáznak, akkor nem megyek oda!

MN: De nincs tabutéma, bárki bedobhat bármit.

VM: Az lehet, de én nem dobok be semmit. Inkább írok egy számot, egy fényképezőgéppel videoklipet csinálni hozzá már nem jelent problémát, és felrakom a YouTube-ra. Ingyen vettétek, ingyen adjátok: ez egy eddig nem létező lehetőség! Akinek van egy csöpp esze, ezt csinálja.

MN: Új dalok is készültek mostanában?

VM: Felvettünk pár újnak mondott számot, amiből persze egy csomó feldolgozás. Ezek félig vannak készen, megvan a dob, a basszus, még rá kell gitározni, énekelni.

MN: És akkor lesz új Balaton-lemez?

VM: Az nem lesz, mert az anyagpocsékolás. Felrakjuk rögtön a YouTube-ra.

MN: Nem is lesz kézbe fogható CD?

VM: Nem szeretném.

MN: Amikor meghallottad, hogy az évtizedes alkotói kollektíva Krasznahorkaival és a filmes stábbal, akik az elmúlt harminc évben számodra különösen kedvesek, szinte családiasan közeliek voltak, nem dolgozik tovább, mert Tarr Béla nem akar több filmet készíteni - mit éreztél?

VM: Én nagyon sajnálom; megértem, de nagyon radikális dolognak tartom ezt a bejelentést, mert lehet úgy is nem csinálni több filmet, hogy nem jelentik be. Titokban abban reménykedem, hogy nem igaz. Ha Tarr mégis folytatná, az nagyobb jó lenne, mint amennyire rossz, ha nem tartja be a szavát.

MN: Fontosnak tartod, hogy az emberek megtanuljanak megbocsátani másoknak és maguknak is, és szembenézzenek azzal, ha hibáztak.

VM: De ez is elsősorban magamra vonatkozik. Sose késő meghülyülni - de reméljük, a fordítottja is igaz, vannak, akiknek idővel jön meg az eszük. A Szent Öregekben azt szerették, hogy halálukig tudtak javulni. A "volt nekem egy fénykorom, de hol van az már" nem szép életpálya! Értsük a körülöttünk lévő dolgokat, és tudjunk a fiatalokkal beszélgetni - ez az egyik legfontosabb feladat az életben.

MN: Hogy választasz zenésztársakat?

VM: Jó, hogy vannak régi cimborák, akikkel lehet együtt zenélni, és jó, ha találkozom fiatalokkal, akik konstruktívak, és akikkel összhangba tudunk kerülni. Volt már ilyen nemegyszer, 1994 körül például egy hétéves zenekari leállás után nekem is új lendületet adott, mikor Wahorn Simivel és Oláh Imánuellel elkezdtem zenélni. 'k akkor, még szinte kamaszként, feLugossy Lacával a Batu Kármenben játszottak.

MN: Az újrakezdések közben olykor azért eleged lett. Felmerült benned valaha, hogy abbahagyod a zenélést?

VM: Erre mindenki gondol olykor, ha elfáradt. Ha vidékre megyünk koncertezni, és teljesen biztos, hogy hat-nyolc-tíz óra múlva szállok ki majd a mikrobuszból, 15 km-re a lakásomtól, hajnali hatkor, hiszen előbb fizikai képtelenség hazaérni, akkor nekem ez már fárasztó. Délután megpróbálok aludni, sokat biciklizem, egyelőre nem nagyon panaszkodhatom. De nyilvánvalóan nem vagyok már a régi.

Neked ajánljuk