Potyautasok – A popzene 10 nagy léhűtője

  • - minek -
  • - greff -
  • 2013. augusztus 5.

Zene

Egy sikeres zenekar olyan, mint egy utasszállító hajó: elférnek benne a teljesen haszontalan elemek is. Összeállításunkban tíz ilyen díszpéldányt mutatunk be a brit droghuszártól a húsklopfolós magyar ikonig.

Bez (Happy Mondays, Black Grape)

false

Bez (eredetileg Mark Berry) sosem hazudott a színpadon. Mindig is azt nyújtotta, amihez igazán értett: táncos volt, ami az acid house hullám tetőzésekor, a Madchester-korszakban, a gitárzenéből, hiphopalapokból és némi elektronikából összerakott zenék virágkorában már több volt, mint merő színpadi látványelem. Bez egy életforma, no meg a szerelem második nyarának (1988–89) jelképe, élő emblémája lett. Ahogy csörgőkkel a kezében, kicsit bizarr koreográfia szerint, de teljes beleéléssel vonaglott a színpadon és a Happy Mondays-klipekben (néha szemmel is jól láthatóan betépve), az minimum katartikusnak hatott. Még ha „amúgy” nem is tett hozzá sokat a zenekar produkciójához – amit a mindig rosszmájú angol zenei sajtó soha nem is felejtett el az orra alá dörgölni. Mi több, idővel már magát a jelenséget (az együttesük zenei produkciójához csupán elhanyagolható mértékben hozzájáruló „zenészek” kategóriáját) sem átallották Bezről elnevezni!

Bobby Farrell (Boney M.)

false

 

Fotó: Erwin Winkelman


Az arubai származású, kamaszkorában Norvégiába, onnan Hollandiába, majd Németországba költöző Farrell dj-ként kereste kenyerét, amikor felfigyelt rá Frank Farian stúdiómágus/diszkóproducer, és bevette a Boney M.-be. A zenekar híres slágerein azonban nem az ő hangját lehet hallani: a férfivokálokat maga Farian énekelte fel. Farrelnek tehát nem is akadt más dolga, mint hogy lemezborítókon feszítsen vagy tévéfelvételeken tátogjon – no és persze táncoljon, elvégre már csak a kellő erotikus feszültség megteremtéséhez is szükség volt egy egzotikus, vonzó férfiállatra a három énekesnő mellé. Ez a funkciója az évek során nem is változott – dacára annak, hogy idővel már nem is Farian, hanem egy új háttértag énekhangjára kellett tátognia. A 2010 végén Szentpéterváron (egy fellépés után, szállodai szobájában, szívrohamban) elhunyt Bobby amúgy nem az egyetlen tátogó a zenekarban – a női szólamokat is csak ketten énekelték fel, a harmadik vokalista (Maizie Williams) nem sokat tett hozzá a felvételekhez. Más kérdés, hogy az élő fellépéseken bizony Bobbynak és Maizie-nek is be kellett vetnie kissé szegényes vokális arzenálját.

Andy Fletcher (Depeche Mode)

false

A poptörténet leghíresebb potyautasa. Fletcheren mindenki szereti a nyelvét köszörülni (mi is, például itt), és ez nem véletlen: a Depeche Mode végül is már vagy három évtizede a világ egyik legsikeresebb popzenekara, túl számos hullámhegyen és -völgyön, s míg Martin, Dave (és korábban Alan) mindig is sokat tett azért, hogy a levegőben tartsa a banda gépét, addig a jó Fletch ezekben az évtizedekben, ha a kreatív oldalt nézzük, gyakorlatilag dologtalanul ücsörgött a turistaosztályon, és számolta a milliókat, miközben talán ő maga sem értette, hogyan tarthat egy úgynevezett zenész számára, aki legföljebb a szintetizátor ki- és bekapcsolásához ért, ennyire sokáig az utazás.

Joel Gion (The Brian Jonestown Massacre)

false

Aki látta a világ egyik legjobb (de könnyen lehet, hogy a legjobb) zenés dokumentumfilmjét, a Dig!-et, biztos emlékszik a diszkréten csimpánzszerű megjelenésével kitűnő Joel Gionra, aki mintha permanensen be lenne tépve, és mintegy a napsütést próbálja odacsempészni Anton Newcombe, a Brian Jonestown Massacre súlyosan kontakthibás, heroinhabzsoló vezérének sanyarú életébe. Hogy ne tűnjön tökéletes léhűtőnek, Gion olykor meg-megrázza egyik-másik csörgőjét, arra viszont nagyon figyel, hogy ezen túl semmiféle alkotó-, illetve egyéb munkát ne végezzen. Igaza van: így is immár két évtizede tagja a kultikus pszichedelikus rockzenekarnak, sőt még a BJMassacre egyik lemezének borítóján is az ő szétcsúszott vonásaiban gyönyörködhetünk.

Menczel Gábor (Bonanza Banzai)

false

Az odáig megvan, hogy a magyar Depeche Mode-ban Kovács Ákos írta a szövegeket és az énekdallamokat, Hauber Zsolt pedig a zenei alapokat gyártotta. De mit csinált akkor Menczel Gábor (képünkön középen)? A fekete bőrdzseki mondjuk kétségtelenül jól állt rajta, és azt sem vitatnánk, hogy igen klassz volt a frizurája is.

Bob Nastanovich (Pavement)

false

A magyar származású (anti)zenész (középen) eredetileg azért került az amerikai indie-rockot a 90-es években jócskán meghatározó zenekarba, hogy a koncerteken valahogy a helyes tempókban tartsa a Pavement masszívan alkoholista dobosát. Aztán a zenekarnak új, megbízható dobosa lett, a lovakért rajongó Bob mégis maradt, hogy afféle kajabáló-ugrándozó-csapkodó bohócként szórakoztassa a koncertek közönségét, még inkább pedig alighanem azért, hogy legyen valaki, aki oldani tudja a feszültséget a Pavement két főfigurája, az egymásért nemigen lelkesedő Stephen Malkmus és Scott Kannberg között.

Maxim Reality (The Prodigy)

false

Kis kivétel a teljes semmittevők listáján – elvégre Maximnak néhány száma azért akad a Prodigy repertoárjában. Hogy mást ne mondjunk, az ő reszelős hangján csendülnek fel a Poison halhatatlan sorai (ám a Music From The Jilted Generationről más sem…), no meg a Fat Of The Land egyik legnagyobb slágere, a Breathe pár strófája – igaz, például a következő lemezen Howlett zenekarvezető már nem adott neki munkát. Ez azonban mit sem változtat a tényeken: a zenekar élő fellépésein a kétségtelenül ikonikus jelenségnek ható Maxim Reality javarészt tébolyult zombimozgással kompenzált semmittevéssel tüntet a színpadon, bekapcsolt, nem puszta hadonászásra való mikrofont pedig – nyilván merő óvatosságból – csak ritkán kap a kezébe.

Paul Rutherford (Frankie Goes To Hollywood)

false

A liverpooli Frankie Goes To Hollywood környékbeli, no name punk/posztpunk zenekarok romjain alakult meg – innen jött Paul Rutherford, a FGTH bajszos (és nyíltan meleg) ikonja is (képünk bal szélén), ám zenészi előéletére a későbbiekben már nem kellett bazíroznia. Munkaköri leírása szerint háttérvokalista, táncos és alkalmi billentyűs volt – a zenészi semmittevés pontos leírása. Mindez azonban nem változtat a dolgokon: a csapat Rutherford nélkül nem lett volna az soha, amivé vált – Holly Johnson mellett ő volt a banda arca, még ha hangját nem is lehetett hallani. Ehhez képest már legendás tetoválása (karján a kőr ász) és mellbimbópiercingje is előremutatónak számított.

Steve – Ganxsta Zolee és a Kartel

false

Azért kaphatott szerepet a Kartel legsikeresebb éveiben, mert már a Sex Action/Action-időkben is megbízhatóan fuvarozta a fellépésekre Zolit és a bandát. A képünkön balról a második figura rappelni egyáltalán nem tudott: már az is fülsértően borzalmasan hangzik, amikor csak egy-egy szót kellett kimondania (például ebben a romantikus klasszikusban), így nem is erőltette a dolgot sem ő, sem a főnöke. A focistafrizurát viszont lehet, hogy ő vezette be a magyar hiphopba.

Schuster Lóri (P. Mobil)

false

Magyar viszonylatban kétségtelenül Schuster találta fel a zenei produkcióhoz egy dekát hozzá nem tevő ceremóniamester figuráját. A legendák szerint már a legendás 1973-as diósgyőri popfesztiválon is egy húsklopfolóval diktálta a tempót zenészeinek. A későbbiekben is egyszerre volt a színpadi koreográfiát meghatározó konferanszié, szövegíró, élő tapsgép és az általa vizuális karónak nevezett látványelemek kezelője – kellő öniróniával adta saját zenekar-vezetői önmagát a Kopaszkutya című 1980-as filmben is. A néhai rocklegenda későbbi, rendszerváltás utáni közéleti szerepe finoman szólva is megosztó jellegű. Annyi biztos, hogy karizmatikus Frankenstein-figuraként azóta is sikerrel használja többször újraélesztett, javarészt emlékeiből élő veteránzenekarát saját szélsőjobboldali mozgalmárkodásának merő biodíszleteként.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.