Elvis Presley 1977 nyarán búcsút intett a bolygónak, de sokan azóta is őt keresik minden eldugott szegletben. Ez az áldatlan állapot azonban nemcsak a parókás imitátoroknak kedvez, hanem azoknak is, akik a nehezebb utat választva a mester zenei világát kísérlik meg újrateremteni más és más közegben. A kevés sikeres vállalkozás egyike nyilvánvalóan Glen Danzigé volt, aki a Misfits élén örökre beírta a nevét a popkultúra nagykönyvébe a setét punk-Elvis megteremtésével. A dán Volbeaté nem ennyire falrengető dobás, de azért nincs mit csodálkozni azon, hogy Presley-t Johnny Cash-sel, majd e keveréket a Metallica érett világának kimértebb témáival összeeresztő társaság az elmúlt évek során a második vonal tetejéig tudott emelkedni, és a legnagyobb fesztiválok afféle betonoszlopává vált – hiszen a Volbeat tényleg nagyon jól szól, és úgy újszerű, hogy közben minden másodpercében barátian otthonos.
| ||
A zenekar hatodik lemeze, mint a hatodik lemezek általában, már semmi újat nem hoz, mégis sokkal erőteljesebb, mint a megelőző kettő volt. A Seal The Deal egy rég beérkezett zenekartól meglepően ihletett munka, ami főleg Michael Poulsen gyakran szívhasító énekdallamain érezhető, meg mondjuk azon, hogy milyen tökéletes érzékkel választották ki most a fémesebb saját számok mellé a fesztelenebb feldolgozásokat, amelyek közül a csupán leheletfinoman a rockabilly felé tolt Battleship Chains (eredetileg a Georgia Satellites southern rockos slágere) a célfotó szerint orrhosszal veri az eredetit. Meg a Volbeat saját új dalait is – de ne legyünk ünneprontók.
Universal, 2016
