Belpol
Palkovics jóval több pénzt adna az MTA-tól elszakított kutatóintézeteknek
Cserébe bizonyos prioritásokat figyelembe véve változtatni kell a kutatási terveken.
Az MSZP is bevezeti a társelnöki rendszert
Bár még nem estek túl a tisztújításon, készen állnak az ellenzéki tárgyalásokra.
Lebukott bérlők: önkormányzati lakásokat adtak ki turistáknak a Várban
Váratlan ellenőrzéseket tartott az önkormányzat.
Ideológiai és vezetői válság vagy természetes megtisztulás: merre tart a Jobbik?
Ismert párttagok hagyták el a Jobbikot, a vezetőség a maradókra koncentrál, a kritikusok egy belső irányító körről beszélnek. Eközben az ellenzéki összefogás mikéntjén is gondolkodnia kell a pártnak. Vona Gábor is megszólal.
A Central Médiacsoport tulajdonosai milliárdos osztalékot vettek fel, miközben az újságíróik fizetését csökkentették
Márciusban a járványhelyzetre hivatkozva racionalizálták a kiadásokat.
Vizsgálóbizottságot alakít a főváros az eddigi korrupciógyanús ügyek átvilágítására
A Biodóm, a patkánymentesítés, a parkolás, a Rác fürdő, a metrók körüli ügyek, az elektronikus jegyrendszer és a Bálna eladása is a vizsgálat tárgya lesz.
ADF: "Teljességgel szakmaiatlan, önkényes és erőltetett tempójú átszervezésen esett át az Országos Széchényi Könyvtár"
Az érintettek szerint a könyvtár új szmsz-ében olyan strukturális átalakítás szerepel, amely alapján összevonják a nem összetartozó gyűjteményeket és rengeteg feladat gazdátlan marad.
Pedagógusok Szakszervezete: Nem béremelés, amit a pedagógusok kapnak
A pedagógusok bérét ugyanis még mindig az évekkel ezelőtt befagyasztott alapból, a 2014-es minimálbér összegéből számolják.
Farkas Örs: "A Lánchíd felújítása nem elsődlegesen egy pénzügyi kérdés"
Beismerő vallomás következik.
Lemondott Pusztay András az Index.hu Zrt. vezérigazgatói pozíciójáról
Már meg is van az új vezérigazgató.
Díj Müller Cecíliának: „A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”
Ez még nem az Arany Nyunyóka - díj.
Budapest Pride: korlátozások nélkül lehet megtartani a felvonulást
Augusztus 22-én lesz az idei Pride Budapesten. A 25.