Közös kiadó alá kerül a 168 Óra és a Pesti Hírlap

  • narancs.hu
  • 2020. július 10.

Belpol

A Brit Media teljesen megszerezte Pesti Hírlapot, amelynek korábbi kiadója lesz a cég vezérigazgatója.

Teljes egészsében megveszi a Pesti Hírlapot a 168 Óra hetilapot, a 168ora.hu és a neokohn.hu internetes oldalakat tulajdonló, de hamarosan a tévés és rádiós szegmensben is erősíteni kívánó Brit Media - írja a Media1.hu.

A Brit Media áprilisban vásárolta be magát a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kft.-be, ám akkor még csak 20 százaléknyi részesedést szerzett. Most a Media1 információi szerint 100 százalékban a Brit Media tulajdonába kerül a cég és a lap is, annak alapítója, Milkovics Pál viszont 20 százaléknyi részesedést szerez benne, és a vezérigazgatója is lesz.

További változás, hogy a Pesti Hírlap és a 168 Óra összeköltözik.

A Media1 úgy tudja, hogy Milkovics víziója az, hogy a Brit Media tévés-rádiós-online-print lábbal is rendelkezzen, és a nyomtatott üzletágnak napilap és hetilap is képezze részét. Televíziós vonalon korábban az eladósorba került Hatoscsatorna megvásárlása és teljes átalakítása is felmerült, amit a Telegráf Kft. (a 168 Óra kiadója) meg is erősített a Media1-nek, de arról, hogy hogy áll az ügylet, nem mondott részleteket.

A Brit Media korábban egyébként már érdekelt volt a rádiós piacon, hiszen résztulajdonos volt Arató András mellett a Klubrádió Zrt.-ben, de azután a vállalat részvénycsomagja egy izraeli állampolgárhoz került, aki azonban vélhetően nem teljesen független az EMIH-hez köthető Brit Media mögötti üzleti körtől.

Milkovics Pál a lapnak csupán annyit mondott, hogy az ügylettel kapcsolatos megállapodások részleteinek egyeztetése még tart, ezért például még korai lenne arról beszélni, hogy pontosan hány százalékos üzletrésze lesz a 168 Óra körüli holdingcégben.

A Media1 úgy tudja, a változással együtt járna az is, hogy a 168 Órát is jobban középre pozicionálnák, jobb- és baloldali szereplők egyaránt megszólalnának benne.

A lap információi szerint pozíciót fog kapni a Brit Mediában Kereztesi Péter is, aki korábbana Lokált kiadó cég ügyvezetője volt, és aki a Pesti Hírlap körül is együtt dolgozott az utóbbi hetekben Milkoviccsal. Utóbbi azonban tagadta, hogy Keresztesin keresztül a Pesti Hírlapra kormányközelből befolyást próbálnak gyakorolni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.