49 millióból készíthet dokumentumfilmet a Facebook-diktatúráról Novák Katalin volt tanácsadója

  • narancs.hu
  • 2025. február 12.

Belpol

Minden forintot megér. Főleg úgy, hogy a Facebook-követők között kell körbekérdezni hozzá.

Skrabski Fruzsina és Czomba Albert közös projektje, a „Facebookdiktatúra” (sic!) is busásan részesül állami támogatásból – derül ki a Nemzeti Filmintézet által közzétett támogatási listából. Skrabski korábban Novák Katalin mellett tanácsadó volt, és a Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség című dokuval szerzett hírnevet 2010-ben. Furcsa módon épp a Facebookon kérte arra követőit, hogy segítsenek neki a gyűjtésben: „Olyan sztorikat keresek, lehetőleg nem magyarokat, mert azokból már sokat gyűjtöttem, amelyek abszurdak. Nekem pl. letiltotta a facebook (sic!) a mandulafa fotómat. Volt, akinek a muffinját.” Azt nem tudjuk, mire kell 49 millió forint, ha egyszer a közösségi média népének segítségét kéri a gyűjtéshez.

Skrabski Fruzsina egyébként Novák Katalin leghűségesebb volt tanácsadójának mondható. Tavaly márciusban a Blikknek arról beszélt, hogy Novák Katalin „megrázza magát és újult erővel, üstökösként tér majd vissza” a kegyelmi botrány után.

A Filmintézet támogat egy dokumentumfilmet Marton Éva operaénekesről (Petrovics Eszter rendezésében), a Mária örök pedig 61 millió forintból egyszerűen Szűz Máriáról szóló ismereretterjesztő film lesz. Tálas György producersége mellett készül doksi a párizsi olimpia magyar érmeseiről, erre 44,8 milliót fizetnek az adófizetők.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.