Ittasan megütött egy nőt, most bűnösnek vallotta magát a fideszes képviselő

  • narancs.hu
  • 2025. február 12.

Belpol

Korábban megtagadta a vallomástételt.

Győrffy Balázs, a Fidesz korábbi EP-képviselője beismerte bűnösségét a tavaly augusztusi nőbántalmazási ügyben – értesült a 24.hu. A politikust súlyos testi sértéssel és két rendbeli könnyű testi sértéssel gyanúsítják, most elismerte mindhárom áldozat bántalmazását.

Az eset augusztus 23-án hajnalban történt egy szórakozóhelyen a Lánchíd közelében, ahol Győrffy puszta kézzel támadt rá egy nőre és két férfira. Úgy tudni, hogy a nő orrcsontja eltört a bántalmazás következtében. A hatóságok csak közel négy hónappal az eset után hallgatták ki gyanúsítottként, ám akkor még megtagadta a vallomástételt. Azóta két hónap telt el, és a szabadlábon védekező politikus a napokban beismerő vallomást tett. 

„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben” – nyilatkozta Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

Győrffy augusztus 23-án közösségi oldalán elismerte, hogy ittas állapotban „vitába keveredett egy hölggyel”, amely tettlegességig fajult. Bejegyzésében vállalhatatlannak nevezte tettét, és azt írta, hogy nem emlékszik pontosan a történtekre, de sajnálja az esetet. A sajtóhírek szerint a politikus a szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy nővel, amit annak társasága rossz néven vett, és verekedés alakult ki. Az eset után Győrffy visszavonult a közélettől, lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről, valamint kilépett a Fidesz–KDNP-ből.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Vesszen Triatlon!

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

Budapest győzött

Miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy a Rákosrendező ügyében a főváros élni fog elővásárlási jogával, össztűz zúdult rá.

Kiteljesedés

Külföldi választás még nem okozott akkora változást a Fideszben, mint az amerikai. Az eddig is alkalmazott fenyegetőzések Donald Trump hivatalba lépése óta még vadabbak, ráadásul Orbánék már meg sem próbálnak úgy politizálni, mintha a nyugati szövetségi rendszer részei lennénk.

Partnerként kezelve

A román határhoz közeli 300 lelkes Toldon is segíti a mélyszegénységben élőket az Igazgyöngy Alapítvány. A rendszerkritikus álláspontjáról ismert alapítót sok támadás érte az elmúlt években, ennek ellenére sikerült elfogadtatnia magukat az állami intézményrendszerrel.

„Anya, hogyan nem szabad hozzám érni?”

Meg sem hallgatva a lehetséges gyanúsítottat, be sem várva a személyes találkozáson alapuló pszichiátriai szakvéleményt, két nap alatt zárta le a rendőrség annak az iskolai feljelentésnek a vizsgálatát, amely szerint egy osztályfőnök bűncselekményt követhetett el egy 12 éves kislánnyal szemben. Az érintett család inkább elköltözött a városból.