6,9 évet késtek a MÁV vonatai 2024-ben

  • narancs.hu
  • 2025. február 1.

Belpol

Az állami vállalat szerint a vasút, a HÉV és a buszok pontossága is kiemelkedő volt tavaly. 

 2024-ben a magyar vonatok menetideje ~95, 5 millió perc volt, ami több mint 181 évnek felel meg. Erre ~3,6 millió percnyi (~6,9 év)  késés juttott, ami a teljes menetidőhöz viszonyítva 3,8%-os arány – írja a MÁV szombati közleményében

Az állami vállalat szerint ez ugyan elmarad a világjárvány utáni években rögzített számoktól, a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására azonban 2024-ben jóval többen és jóval többet utaztak a MÁV-csoporttal, mint korábban,. Ez pedig nagyobb igénybe vételt jelent az egyre inkább elöregedő pályahálózatnak és járműállománynak is. 

A közleményből kiderül továbbá, hogy 

  • Az új tarifarendszer hatására nőtt az elszállított csoportok (pl. kiránduló osztályok) száma is: csak a regisztrált csoportok száma megközelítette a 29 ezret,
  • A HÉV-ek pontossága 2024-ben 99,6%-is volt, ami a vállalat szerint világviszonylatban is a legpontosabb szolgáltatások közé emeli az elővárosi vasutat.
  • Tavaly több mint 12 millió autóbusz közlekedett, 97,7%-os pontossággal. 

A teljes jelentés itt olvasható. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.