840 diák tanul kötelezően honvédelmet tesztüzemben

  • narancs.hu
  • 2023. október 23.

Belpol

A tanttárgy oktatása jelenleg „próbaüzemként” fut. 

Több ezer diák tanulja 142 oktatási intézményben a kormány által az utóbbi években felfuttatott kadétprogram részeként a honvédelmi alapismeretek nevű választható tantárgyat, idén többen is érettségiztek belőle, mint valaha, közel négyszázan. Ugyanakkor emellett a Magyar Honvédség (MH) tájékoztatása szerint további hat iskolában az iskolák szabad órakerete terhére szeptembertől 840 diák tanul egy másik, honvédelem nevű tantárgyat „próbaüzemként” – írja a G7

Ez utóbbi oktatási formában már nem jelenik meg a diák érdeklődése és továbbtanulási szándéka, ez a

„kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákok egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderőnemekről és a haditechnikai eszközökről”,

 írta a lap megkeresésére az MH. Mindez összhangban van a Honvédelmi Minisztérium és a magyar kormány egyik kiemelt szándékával, az ifjúság honvédelmi nevelésének fejlesztésével.

A tesztanítás során 840 diákot három köznevelési és három szakképzési intézményben tanítja tíz katonaoktató, akik a tanítási tevékenységet önkéntes tartalékos katonai szolgálati viszony keretei között végzik, havi fizetésüket ennek a szolgálati jogviszonynak megfelelően kapják, számolt be a gazdasági portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.