Márki-Zay: A Völner-ügy mögött az igazságügyi miniszter és a miniszterelnök áll
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint nem helyes, hogy továbbra is szabadlábon védekezhet Völner Pál.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint nem helyes, hogy továbbra is szabadlábon védekezhet Völner Pál.
A hetven napot végig lélegeztetőgépen és műtüdőn, öntudatlanul töltötte a beteg. Az esetről Merkely Béla számolt be.
Elkezdődött a 28 halálos áldozattal járó dunai hajóbaleset polgári pere.
A lap szerint Orbán Viktor testvérének fia, vagyis a miniszterelnök unokaöccse, Orbán Dávid résztulajdonossá vált a családi tulajdonukban álló Dolomit Kft-ben.
Magyarországon 2013 és 2021 között a négyzetméterárak 124 százalékkal nőttek, a nettó fizetések csak 32 százalékkal.
A MOK szerint nem teljes sikertörténet az ügyeleti díjak emelése.
Bartos Mónika három éve havi félmilliót kap a program felelőseként.
Újabb hajmeresztő részletek derültek ki a Schadl-Völner ügy irataiból.
Összegyűlt a kétszer 235 ezer szignó.
Az interjú egyik kérdése az volt, hogy miért választották a "Magyarország előre megy, nem hátra" szlogent.
Idén 214 milliárddal költhetnek kevesebbet az önkormányzatok, mint 2010-ben.
A választások tisztaságának védelmében indított videókampányt a szervezet többek közt Péterfy Bori, Bödőcs Tibor, Nagy Ervin, Lovasi András részételével.
Az ellenzéki párt utánajárt, a zrt. természettudományi és műszaki kutatással foglalkozik.