Mintha a Gyulai Törvényszék odamondott volna Répássy Róbert államtitkárnak

Belpol

Répássy államtitkári válaszának értelmezése nem tartozik a bíróság hatáskörébe – közölte a Gyulai Törvényszék egy hozzájuk tartozó ügyben, amellyel kapcsolatban Répássy is nyilatkozott. 

Egymásnak némileg ellentmondó választ adott ugyanarra a kérdésre Répássy Róbert igazságügyi államtitkár és a Gyulai Törvényszék. Egy pedofília miatt jogerősen elítélt volt rendőr börtönbüntetésének elhalasztásáról van szó, és bár az elítélt az ítélet után több mint öt hónappal meghalt, a kérdések még itt maradtak. 

Nem került börtönkórházba

Először 2020 nyarán számoltunk be arról, hogy öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészég egy 70 éves kötegyáni férfi ellen, aki korábban rendőrként dolgozott. A vádiratban egyebek között szerepelt, hogy a férfi saját udvarára csalt és házában fajtalankodott egy 8 éves kisfiúval. A vádemelés után, de az elsőfokú bírósági ítélethirdetés előtt, 2020 decemberében az egykor rendőrként dolgozó férfi ellen újabb, kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja merült fel, amiért őrizetbe vették őt a rendőrök. Ekkor egy 14 éves fiút csalt a házába, de a gyerek végül elmenekült. 

Az újabb bűncselekmény után sem került előzetes letartóztatásba a férfi, hanem csak bűnügyi felügyeletet rendeltek el esetében, mert gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Ezt követően tavaly február elején a zárttá nyilvánított elsőfokú tárgyaláson a Gyulai Járásbíróság B. M. vádlottat bűnösnek mondta ki két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében és öt rendbeli züllött életmód folytatására rábírással elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. Az elsőfokú bíróság a vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett mintegy 1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. A férfi ügyvédjével együtt fellebbezett az ítélet ellen.

Így került sor a Gyulai Törvényszék előtt a másodfokú tárgyalásra, ahol 2021. június 10-én született jogerős ítélet, amely döntő részben helyben hagyta az elsőfokon kiszabott büntetést. Ezt azzal egészítette ki, hogy az elítéltet eltiltotta 18. életévet be nem töltött személy nevelésétől, felügyeletétől és gyógykezelésétől. Azt már a Telex derítette ki, hogy az elítélt tavaly november 12-én meghalt. A férfi azonban nem börtönben vagy börtönkórházban, hanem egy Békés megyei egészségügyi intézményben hunyt el – számoltunk be a fejleményekről még tavaly december közepén

Nem értelmezik az államtitkári választ

A Narancs.hu ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy a jogerős ítélet után miért nem kellett a férfinak a börtönbüntetés letöltését elkezdeni? Vagy miért nem utalták börtönkórházba? Kérdéseinkkel az érintett Gyulai Törvényszékhez fordultunk.

Itt tavaly decemberben a következő választ kaptuk:  „(…) a szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága hívja fel az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtásának a megkezdésére”. Mint közölték, a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését akadályozó körülmények is fennállhatnak, amelyek tisztázását követően kerülhet sor a szabadságvesztés tényleges megkezdésére.

 

Ettől függetlenül, de időben csaknem párhuzamosan a büntetés megkezdésének elmaradásáról tett fel írásbeli kérdést Stummer János, a Jobbik parlamenti képviselője is Varga Judit igazságügy-miniszternek. Varga helyett a Völner Pál helyére államtitkári posztra kinevezett Répássy Róbert válaszolt december 29-én. Ebben az államtitkár leszögezte: „A kérdésben megjelölt ügy nem tartozik az igazságügyi miniszter hatáskörébe, az igazságügyi miniszter ilyen döntést nem hozott. Hivatalos tudomásom van róla, hogy a kérdésében megjelölt elítélt ügyében a Gyulai Törvényszék döntött, beleértve a büntetés végrehajtásának elhalasztását is.” 

„Hivatalos tudomása” az ügyről Répássynak csak a Gyulai Törvényszéktől lehetett, ezért a Narancs.hu ismét a Gyulai Törvényszékhez fordult, azt kérve, hogy oldja fel a két válasz közötti ellentmondást. A törvényszék rövid válasza így szól: „A Gyulai Törvényszék a 2021. december 11. napján kelt válaszát fenntartja, mert a megkeresésében megjelölt igazságügyi minisztériumi államtitkári válasz értelmezése nem tartozik a Gyulai Törvényszék hatáskörébe.”

Az ellentmondás feloldása azonban cáfolatot vagy megerősítést, esetleg magyarázatot kívánt volna, nem pedig a lehetséges értelmezés kizárását és elutasítását. A vonatkozó törvény szerint egyébként ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, valóban a bíróság engedélyezheti a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztását – amit azonban a Gyulai Törvényszék a válaszában nem erősített meg. 

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk