A gyermekotthonok soron kívüli ellenőrzését rendelte el a Belügyminisztérium

Belpol

Az összes megyei és a fővárosi kormányhivatalban is módosítani kell az idei ellenőrzési tervet, mert a Belügyminisztérium elrendelte a gyermekvédelmi intézmények soron kívüli ellenőrzését – tudta meg a Narancs.hu. Ezt utóbb a tárca is megerősítette portálunknak. Bűncselekmény gyanúja esetén rendőrségi feljelentést tesznek az ellenőrzést végző kormányhivatalok.

Szoros összefüggésben az elmúlt hetekben a sajtóban megjelent beszámolókkal, amelyek a hazai gyermekotthonokkal kapcsolatos elképesztő viszonyokról számoltak be, a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozó szociális ügyekért felelős államtitkárság helyettes államtitkára, Csízi Péter február 29-én valamennyi állami, nem állami és egyházi fenntartásban működő, a gyermekvédelmi törvény hatálya alá tartozó gyermekotthon soron kívüli hatósági ellenőrzését rendelte el – erősítette meg a Narancs.hu információját a minisztérium.

A soron kívüli hatósági ellenőrzés 530 bentlakásos gyermekintézményt érint, amelyek közül 416 állami, 6 nem állami, 108 pedig egyházi fenntartásban működik.

A gyermekotthonok soron kívüli hatósági ellenőrzésének célja az intézmény működésére kiterjedő átfogó vizsgálat oly módon, hogy a hatósági ellenőrzések, gyorsított ütemben, legkésőbb április 30-ig lezáruljanak – tájékoztatott a BM. Mint írták, a fővárosi és a megyei kormányhivatalok éves hatósági ellenőrzési terv alapján ütemezik és végzik a hatáskörükbe tartozó intézmények, így a gyermekotthonok most elrendelt hatósági ellenőrzését is. Ám ott, ahol a gyermekotthonok jelenleg folyó soron kívüli hatósági ellenőrzése eltér az ütemezettől, szükségessé válik az éves hatósági ellenőrzési terv korrekciója. Úgy tudjuk, hogy az esetek nagy részében erről van szó.

Kérdésünkre a tárca megerősítette, hogy

a hatósági ellenőrzést végrehajtó kormányhivatalok az eljárások során tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén kötelesek feljelentést tenni.

Lapunk nyomtatott kiadásában épp a múlt héten számoltunk be a Békés megyei Dévaványán található Csillagfény Gyermekotthonhoz kapcsolódó bűncselekmény gyanújáról.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.