A gyökérkezelést el lehet felejteni, csak húzni fognak a sztrájkra készülő fogorvosok

  • narancs.hu
  • 2017. június 17.

Belpol

Azért demonstrálnak, mert szerintük az államtól kapott támogatás már az anyagköltségre sem elég.

Munkalassító demonstrációt tartanak a közfinanszírozott foggyógyászok szeptember 4. és 6. között – értesült a Népszava. Ezen a három napon csak sürgősségi kezeléseket vállalnak majd az akcióhoz csatlakozó fogorvosok, akik így például a foghúzást, a baleseti sérülések ellátását megoldják, de tömni vagy gyökérkezelni nem fognak.

false

 

Fotó: Pixabay.com

Az alapellátást végző fogorvosok azt szeretnék elérni, hogy a támogatásuk elérje a háziorvosi praxisokéhoz hasonló mértéket. Ehhez a kamarai számítások szerint mintegy 28 milliárd forintra lenne szükség. A Népszava úgy tudja, a fogorvosok hónapok óta kérik a kormánytól, hogy emeljék a támogatást, mert a most rendelkezésre álló havi, átlagosan 800 ezer forint nem elég a praxisok működtetésére, még a térítésmentes ellátások anyagköltsége sem jön ki ennyiből.

Nagy Ákos, az akció szervezője elmondta, hogy eddig a körzetek harmada csatlakozott a demonstrációhoz. Baranya, Tolna és Zala megyében minden bizonnyal csaknem az összes praxis részt vesz az akcióban, miközben az ország többi területéről is érkeznek a visszajelzések.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.