A Kehi jelentése szerint 1,5 milliárd forintot utalt át a Lánchíd felújítója egy számlagyárgyanús cégnek

  • narancs.hu
  • 2024. április 12.

Belpol

A jelentésben szereplő ügyletekkel kapcsolatban már nyomoznak, azonban a hivatal megállapításai alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.

Megjelent a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése a Lánchíd felújításának pénzügyi vizsgálatáról, amiben a szervezet megállapításaiban összegzi, hány forintot utalt a fővállalkozó A-Híd Zrt. a kommunikációval foglalkozó Sunstrike Hungary Kft.-nek, és az átutalt összegnek mekkora részét vette fel szinte azonnal két ügyvéd – írja a Telex.

A vizsgálat adatbekérésen alapult, az adatokat Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK, a fővállalkozó A-Híd Építő Zrt., a Budapest Közút Zrt., valamint a kivitelezésben alvállalkozóként vagy al-alvállalkozóként résztvevő további 37 gazdasági társaság szolgáltatta. Ezek alapján a Kehi az alábbi megállapításokat tette:

  • Megállapítás 1: az A-Híd Zrt. a Lánchíd felújítására kötött szerződés után több mint 1,3 milliárd (egész pontosan 1 330 119 759) forintot utalt a Sunstrike Hungary Kft.-nek, amely cég ügyleteivel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást folytat.
  • Megállapítás 2: Az A-Híd Zrt. három alkalommal már a Lánchíd-szerződés előtt is utalt a Sunstrike Hungary Kft.-nek. A Kehi szerint ezek időben összefüggenek a közbeszerzési eljárás folyamatával, mert ezekből az első utalás az ajánlatbontás után egy héttel történt.
  • Megállapítás 3: összesen 1 545 064 719 forintot utalt a A-Híd a Sunstrike-nak.
  • Megállapítás 4: A Sunstrike a bevételeiből összesen 1 509 716 000 forintot utalt tovább két ügyvéd részére, akik közül az egyiknek a vele azonos épületben van irodája.
  • Megállapítás 5: A Sunstrike-nak átutalt összegből 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek. Az utalások és a készpénzfelvételek között időbeli összefüggés fedezhető fel. 

Az ellenőrzési részjelentésben szereplő ügyletekkel kapcsolatban már nyomoznak, azonban a Hivatal megállapításai alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet – áll a jelentés bevezetőjében. Mint a Telex felidézte, a Lánchíd felújítását összesen 18,8 milliárd forintért végző A-Híd Zrt.-nél – és még 32 helyszínen – 2023 végén tartottak házkutatást az adóhatóság nyomozói. A NAV egy számlagyár ügyében nyomozott, ebben az ügyben előzetes letartóztatásba került Vig Mór, egy eltiltott ügyvéd. Az A-Híd Zrt. a Vig Mór tulajdonában álló Sunstrike Kft.-vel volt szerződéses kapcsolatban, és sajtóhírek szerint 1,4 milliárd forint értékben utalt pénzt Vig cégének, aki annak nagy részét magánszámlára, illetve ügyvédi letéti számlára helyezte, ahonnan a készpénzt valaki felvette.

A sajtóhírek nyomán a fővárosi Jobbik és a fővárosi Fidesz közösen kezdeményezett vizsgálóbizottságot a Lánchíd felújítása ügyében, amit az LMP is támogat. A lap emlékeztetett, Karácsony Gergely főpolgármester az ATV műsorában mindezzel kapcsolatban arról beszélt, a Lánchíd felújítása költségkereten belül maradva, a határidő előtt elkészült, „a 26,3 milliárd forint beruházási teljes költség helyett nem hogy túllépés nem volt, hanem 1,4 milliárd forinttal kevesebbet fizettünk ki”, a közbeszerzés pedig a Transparency International Magyarország értékelése alapján jogszerűen, átláthatóan és tisztességesen zajlott, emellett a projektet nemcsak állami hatóságok, hanem a finanszírozást biztosító Európai Beruházási Bank is folyamatosan ellenőrizte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.