Belpol
Zsarolólevelet kapott az Amnesty International Magyarország, elnöke lemondását követelik
Vig Dávid feljelentést tett az ügyben. A szervezet vezetőjét több egykori beosztott munkahelyi bántalmazással vádolja.
MOK: Miskolcon és Veszprém megyében törvénytelenül kényszerítenék többletmunkára az orvosokat
A kamara szerint ez is azt bizonyítja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.
Hadházy feljelentette Orbánt a kormányzati gép toszkánai kitérője miatt
Az ellenzéki politikus szerint hivatali visszaélés történt, ami legalább 3 millió forintos kárt okozott.
Momentum: 6 milliós jutalmat vihetett haza a szakképzés vezetője
Motivációs elismerésként, míg egy szakképzésben tanító oktató 50 ezret.
Az MNB fontosnak tartaná, hogy a Revolutot is felügyelje
A hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy magyarországi leánybankként végezze tevékenységét.
Szalay-Bobrovniczky: Ukrajna nem tud dönteni saját sorsáról, mások rendelkeznek róla
A Publicus felmérése szerint a magyarok többsége egyetért az orvosok tiltakozásával
Még a kormánypárti szavazók 43 százaléka is úgy látja, hogy a betegbiztonság javításért küzdenek.
Továbbra is férőhelyhiány van a bölcsődékben
Lassú az átkelés a határátkelőkön az ORFK informatikai hibája miatt
Megrongálódott az emlékmű Verőcén, riasztották a katasztrófavédelmet
Összesen 84 esetben avatkoztak be a tűzoltók Pest megyében, a legtöbb bejelentés Vácról, Verőcéről, Gödről, Szentendréről, Tahitótfaluról, Gödöllőről, Érdről és Törökbálintról érkezett.
Már háromszáz tanár utasította vissza az ingyen érettségiztetést
A cél, hogy érdemben foglalkozzon a kormány a követeléseikkel.
Megdőlt a budapesti szélrekord szombaton
A János-hegyen brutális széllökések voltak, a korábbi rekord 2019-ben dőlt meg.

