Hadházy feljelentette Orbánt a kormányzati gép toszkánai kitérője miatt

  • narancs.hu
  • 2023. március 13.

Belpol

Az ellenzéki politikus szerint hivatali visszaélés történt, ami legalább 3 millió forintos kárt okozott.

Orbán Viktor február 27-én Egyiptomba utazott tárgyalni az Airbus A319-es típusú honvédségi csapatszállítóval. Míg a delegáció másik két repülővel ment. A gép március elsején indult vissza, de nem egyenesen Magyarországra, hanem kis kitérőt téve Pisában szállt le, majd rövid várakozás után indult el Budapestre.

Úgy tudni, a miniszterelnök az Olaszországban tanuló lányát látogathatta meg. A kormányfőről és feleségéről lesifotók készültek Firenzében és Velencében is.

Az olaszországi kitérőről a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan annyit közölt, Orbán Viktor magánprogramon volt ott, nem árult el róla részleteket. 

A kitérő Hadházy Ákos számításai szerint nagyjából 1000 kilométeres volt, és legalább egy órával megnyújtotta a 160 fős utasszállító hazafelé tartó útját, ami legalább 3–3,5 millió forint kárt okozott.

Az ellenzéki képviselő hétfőn a Facebookon bejelentette, hogy ezért

hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a miniszterelnök ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.