Az MNB fontosnak tartaná, hogy a Revolutot is felügyelje

  • narancs.hu
  • 2023. március 13.

Belpol

A hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy magyarországi leánybankként végezze tevékenységét.

Az MNB a hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és kellő tőkeerővel, a magyar jegybank felügyelete alá tartozó intézményként végezze tevékenységét

– hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Közleményükben megjegyezték, a hazai ügyfeleknek elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Revolut Bank prudenciális és fogyasztóvédelmi felügyeletét a bank székhelye szerinti, azaz a litván felügyeleti hatóság látja el. Az MNB-t "fogadó országbeli" felügyeletként csak korlátozott jogosítványok illetik meg: az ügyfelek érdeksérelem esetén elsődlegesen a litván felügyeletnél kezdeményezhetnek lépést, továbbá a betétesek védelmét is a litván betétbiztosítási rendszer garantálja.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a Revolut Ltd. könyvvizsgálója jelezte: fennáll a kockázat, hogy a brit társaság 2021. évi bevételi kimutatásában lényegi tévedések szerepelnek. Az auditor szerint a brit társaság bevételének háromnegyede – 477 millió fontnyi, részben kriptovaluta alapú tétel – eltérhet a valóságtól.

Az MNB felidézte, korábban a litván felügyelet arról tájékoztatta őket, hogy a bank fióktelepet (nem leányvállalatot) kíván létesíteni Magyarországon; erre azonban eddig nem kerül sor.

A litván Revolut Bank UAB a brit Revolut Ltd. leányvállalata, jelenleg határon átnyúló intézményként, nem itthoni banki engedély birtokában tevékenykedik.

Az MNB támogatja az egyszerűbb, olcsóbb pénzügyi szolgáltatásokat lehetővé tévő fintech innovációkat, de kizárólag akkor, ha azok szavatolják a pénzügyi stabilitást és az ügyfelek biztonságát – húzták alá a közleményben.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.