Kedden szünetel az okmány- és járműügyintézés
Uniós informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel majd az ügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak.
Uniós informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel majd az ügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak.
Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos lesz.
Hasonló intézkedést javasolnak a kerületi cégeknek is.
A jogállami keménykedés a felszín, az EU intézményei is nagyvállalati érdekeket szolgálnak a párt szerint.
A mozgalom egyik aktivistáját azzal gyanúsította a rendőrség, hogy részt vett egy támadásban, de a bizonyítékok nem ismertek.
A hároméves bérmegállapodás szerint az idén két százalékkal emelkedett volna a bérük.
Azt mondta, Oroszországnak nincsen közvetlen határa a NATO-val. Pedig van.
Értékelt és bejelentett az MSZP-s politikus.
Finnország és Svédország pedig olyan arcátlanul sértegetett minket, hogy ne csodálkozzanak, hogy most alig akarjuk megszavazni a NATO-csatlakozásukat.
Tóth Endre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy milliós jutalmakat kaptak a tankerületek vezetői. Közérdekű adat közérdekűségét vonja most kétségbe hét sértett jutalmazott.
A MOK alelnöke szerint az elmúlt két nap eseményei bíztatóak.
Mészáros és Homlok Zsolt között nézeteltérés alakulhatott ki.