LMP: Akkugyárügyben az Unióra sem számíthatunk

  • narancs.hu
  • 2023. március 5.

Belpol

A jogállami keménykedés a felszín, az EU intézményei is nagyvállalati érdekeket szolgálnak a párt szerint.

Bár jogállami ügyekben keménykedik, az Európai Bizottság a multinacionális vállalatok és lobbicsoportok érdekeit szolgálja, ezért támogatja a magyar kormány gazdaságpolitikáját, amely kiszolgálja a nagyvállalatokat, így a német autógyártókat és távol-keleti akkumulátorgyártóikat – így látja Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere.

Az ellenzéki politikus vasárnap tartott online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ez a magyarázata annak, hogy a bizottság rendben találta azt a 90 millió eurós támogatást, amelyet a magyar kormány a gödi Samsung gyárnak adott.

Tetlák olvasatában a bizottságnak tökéletesen megfelel, hogy a magyar kormány az adófizetők pénzéből hozzájárul a magyar termőföldek és az ivóvíz szennyezéséhez, és nem érdekli, hogy akik e támogatott üzemek közelében élnek, azok életminősége romlik a környezeti terhelés következtében. 

Az ellenzéki politikus ezt a folyamatot akkumulátorgyarmatosításnak nevezi, amely ellen, a magyar családok jövőjének eladása ellen az LMP továbbra is harcol, de tisztában van azzal, hogy ebben a harcban nem számíthat partnerként „a magyar kormányra, sem az unió bürokratáira”, mert közöttük stratégiai szövetség köttetett ez ügyben.

„Sunnyog” a Fidesz Tetlák szerint akkugyárügyben, mert képviselői nem mennek el a témában összehívott bizottsági ülésekre, viszont alákérdezős beszélgetéseken részt vesznek, és ott a profitérdekeknek megfelelő érveket hangoztatják.

Az LMP reméli, a Nemzeti Választási Bizottság átengedi a párt népszavazási kezdeményezését ez ügyben. Tüntetést is szervez március 20-án fél hatra Győrben a városháza elé, a Győrszentivánban tervezett akkumulátorgyár ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.