Kunhalmi Ágnes az ellenzékről: „együttműködésre vagyunk kényszerítve”

  • narancs.hu
  • 2023. március 4.

Belpol

Értékelt és bejelentett az MSZP-s politikus.

Összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentett újabb öt, a szocialisták által támogatott polgármesterjelöltet. Kunhalmi Ágnes úgy vélte, azért tartják egy időben az önkormányzati és az európai parlamenti választást, mert a helyi önkormányzati kampány helyett „brüsszelezést, szuverenitáskampányt, identitáskampányt akar a Fidesz”.

Az MSZP szerint az ellenzéknek ezt a "csapdát" el kell kerülnie azzal, hogy időben felkészülnek a választásokra, illetve azzal, hogy az ellenzék és a civilek közösen állítják fel csapataikat a Fidesszel szemben.

„Együttműködésre vagyunk kényszerítve”, hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak - fogalmazott. Kiemelte: helyben a legjobb jelölteket kell kiválasztani a Fidesz jelöltjeivel szemben, mind polgármesteri, mind önkormányzati képviselői szinten.

Az MSZP társelnöke azt mondta: el kell érni mindenhol az egy az egy ellen indulást, hogy ne egymást gyengítsék az ellenzéki pártok. Ahol pedig helyben nincs megállapodás, vagy több jó jelölt is indul, ott az előválasztás „egyébként már jól bevált intézményét” alkalmaznák.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az MSZP kongresszusi határozata értelmében azokat, akik korábban a szocialisták színeiben nyertek mandátumot, de időközben átléptek más pártba, csak úgy tudják támogatni 2024-ben, ha egy előválasztáson újra nyerni tudnak.

Kunhalmi Ágnes jelezte: az MSZP már korábban 16 polgármesterjelöltet ajánlott a választók figyelmébe, a szombati online sajtótájékoztatón pedig bejelentette, hogy az MSZP támogatásáról biztosítja a Pest megyei Érden Csőzik László polgármestert, Budapest III. kerületében, Óbudán Török Ottót, a szocialisták helyi szervezetének elnökségi tagját, a Zala vármegyei Esztergályhorvátiban Brunner Tibor polgármestert, a Veszprém vármegyei Ajkán Schwartz Béla polgármestert, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsógagyon Takács László polgármestert.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.