Lázár János egy fontos hódmezővásárhelyi beruházástól is elvont pénzt

  • narancs.hu
  • 2023. március 4.

Belpol

Nagy szükség lenne a szennyvíztelep felújítására.

A hódmezővárosi szennyvíztisztító korszerűsítésére a kormány három éve még 6 milliárdot ígért, amihez még EU-s támogatás is jött volna. Most az Építési és Közlekedési Minisztérium már nem akar az emelt áron 16 milliárdot áldozni a fejlesztésre – írja a Telex.

A szennyvíztisztító korszerűsítése éveken át csúszott. 2020-ban, amikor már Márki-Zay Péter volt a polgármester, az önkormányzat sikeres közbeszerzésben 4,8 milliárdos árajánlat után kért kormányzati támogatást, de nem kapott.

Az elmaradó felújítás azért is nagy probléma, mert a szennyvíztelep nem felel meg a környezetvédelmi szabályoknak. A tisztítás után a szennyvíz a Hódtói csatornán keresztül az élő Tiszába folyik, és a megengedett határértékek feletti mennyiségben tartalmaz a környezetre káros anyagokat, például nitrogént és foszfort, ami miatt 2019-ben például 14 millió forintos büntetést szabott ki a környezetvédelmi hatóság az Alföldvíz Zrt.-re.

Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője nem támogatta a szennyvíztelep felújítási tervét, így EU támogatás sem igényelhető. Az indoklás szerint vanank ennél fontosabb feladatok.

Eközben egy helyi lap, a Promenád, amely a megfelelő pillanatokban gyakran beáll Lázár János mögé, azt írja, az egész Márki-Zay hibája. Mások úgy vélik, Lázár János szándékosan tett keresztbe a Fideszhez hűtlen városnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.