Az LMP szerint a vasútvonalak fejlesztése lenne a megoldás
Bezárások helyett fejlesztést, felújítást javasol az ellenzéki párt.
Bezárások helyett fejlesztést, felújítást javasol az ellenzéki párt.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közben háborúzásról énekelt mozgalmi dalokat.
Ez úgy derült ki, hogy a rendőrök júliusban kifejezetten a biztonsági öv és a gyerekülés használatát ellenőrizték.
Ahol lehet, átugranak egyik tízemeletesről a másikra.
Nemcsak azt nem tudni, mit csinálnak a pénzből, de még azt sem, hogy hol csinálják ezt.
A nemzet álompárja nagyon szép helyeken jár idén nyáron.
A független képviselő ellenzéki Fidesz-ügynökökről is beszélt.
A Belügyminisztérium szerint az ápolás mellett is lehet dolgozni.
Ungár Péter intézett írásbeli kérdést az igazságügyi miniszterhez.
2011-ben összesen 787 millió forintot osztottak szét Orbánék nem nyilvános határozatokkal.
Múlt héten kijárási korlátozást kellett bevezetni az intézményben.
A cégnek úgy lett 600 milliója tavaly, hogy nem folytatott értékesítési tevékenységet.