Bő fél év alatt alig haladt a nyomozás, amiben egy tankerületi vezető is érintett lehet

Belpol

Nem sokat haladt előre az eljárás, legalábbis ez derül ki a hatóságok tájékoztatásából, gyanúsítotti kihallgatás például nem történt. Közben a lemondott váci tankerületi vezető elérhetetlenné vált, és a Klebelsberg Központ sem tisztázta a helyzetet, hogy a távozó igazgató és a nyomozás között van-e kapcsolat. 

Nem történt gyanúsítotti kihallgatás abban a több mint fél éve tartó nyomozásban, amelyben egy tankerületi vezető is érintett lehet –tudta meg a Narancs.hu a rendőrségtől és az ügyészségtől. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt írta, hogy az ügyben a gazdaságvédelmi osztályon „hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás, gyanúsított kihallgatás ezidáig nem történt. A már elvégzett és folyamatban lévő nyomozási cselekményekről bővebb tájékoztatást a rendőrség nem ad.” A Pest megyei főügyészség pedig arról tájékoztatott, hogy a számunkra „2023. január 24. napján adott tájékoztatáshoz képest az eljárás szakaszában változás nem történt, az továbbra is felderítési szakban tart. A nyomozó hatóság az eljárási cselekményeket önállóan végzi, gyanúsított kihallgatására az ügyben még nem került sor.” 

Gyümölcs, ház, autó

Február elején számoltunk be róla, hogy a Pest megyei rendőrség sikkasztás és hivatali vesztegetés gyanúja miatt folytat nyomozást egy tankerületi vezetőt érintő ügyben. Az értesülést a rendőrség és az ügyészség is megerősítette lapunknak, de eredetileg a Vác és Környéke írt róla. A lap arról számolt be, hogy az érintett vezető saját magának kért ingyen munkavégzést, egyéb ajándékokat azért cserébe, hogy tovább dolgozhassanak vagy beszállíthassanak a felügyelete alá tartozó intézményekbe. 

A portál értesülései szerint egy esetben 700 kilogramm gyülömölcsöt kért egy tankerülettel szerződésben álló vállalkozótól, hogy később is sikeresen pályázhasson az iskolagyümölcs-programban történő beszállításra. Egy másik esetben egy karbantartó vállalkozástól azt kérte, hogy a megbízásokért cserébe „csináljanak meg ezt-azt a családi házán”. A vállalkozó meg is kezdte a munkát, majd abbahagyta, a cég megbízása pedig 2022 áprilisában megszűnt. A tankerületi igazgató a gyanú szerint magáncéljaira is használta Kia Sportage típusú szolgálati autóját és ehhez közpénzből fizetett üzemanyagot használt. 

A váci portál ugyan nem a nyomozással összefüggésben, de cikkében megnevezte a váci tankerületi központ vezetőjét, Verebélyi Ákost. Beágyazottságából kiindulva arra lehetett következtetni, hogy róla van szó: megkerestük Verebélyit, aki írásban annyit válaszolt, nem keresték a rendőrök, bővebb információért forduljunk a hatósághoz. Forrásainktól megtudtuk, hogy mely cégeket hozhatták összefüggébe a korrupcióval: a gyümölcsbeszállító társaság határozottan visszautasította a feltételezéseket, a karbantartással foglalkozó cég képviselője pedig nem válaszolt a megkeresésünkre. 

Érdekesség, hogy Tompos Márton momentumos képviselő érdeklődése nyomán Polt Péter legfőbb ügyész arról adott tájékoztatást, hogy három tankerületi vezető ellen is folyik nyomozás, kettő a Pest megyei rendőrségen, egy pedig Dunakeszin. A rendőrség és az ügyészség mostani tájékoztatása szerint az általunk feszegetett ügy nem sokat mozdult előre, egyedül annyi változás olvasható ki a válaszokból, hogy már nem sikkasztás és hivatali vesztegetés, hanem csak hivatali vesztegetés gyanúja miatt folyik az eljárás. 

Rejtélyes távozás

A napokban úgy értesültünk, hogy Verebélyi Ákos lemondott a tisztségéről. Az információt a Klebelsberg Központ (KK) megerősítette lapunknak, Verebélyi augusztus 31-ig tölti be tankerületi igazgatói posztját. 

Megkerestük Verebélyi Ákost múlt hét csütörtökön, amikor is azt mondta, egész nap elfoglalt, péntektől szabadságra megy, ezért hétfőn próbálkozzunk újra. Megtettük: azonban sem többszöri telefonos megkeresésünkre, sem pedig írásbeli kérdéseinkre nem válaszolt. 

Ahogyan a KK sem reagált ezidáig a kérdéseinkre. Egyebek mellett azt szerettük volna megtudni, pontosan miért mondott le Verebélyi, értesítette-e a rendőrség a központot a nyomozásról, illetve a kettő (a lemondás és a nyomozás) között van-e kapcsolat. Magyarán mostanáig sem Verebélyi, sem a KK nem tisztázta a helyzetet. 

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.