Több ápoló is felmondott a szentgotthárdi otthonban a poloskahelyzet miatt

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 11.

Belpol

Múlt héten kijárási korlátozást kellett bevezetni az intézményben.

Rövid időn belül több ápoló is felmondott a pszichiátriai betegek szentgotthárdi otthonban, ahol ágyi poloskák lepték el a betegek paplanját, lepedőjét. Az Index információi szerint hamarosan újabb dolgozók hagyhatják ott az intézményt az áldatlan állapotok miatt, múlt héten pedig már kijárási korlátozást kellett bevezetni a poloskahelyzet miatt.

Az otthon több jelenlegi és korábbi munkatársa szerint évek óta problémát okoznak az ágyi poloskák, ám az Átlátszó által közzétett videó megjelenése előtt csak kevesen tudtak arról, milyen súlyos is a helyzet. Elmondásuk szerint az elmúlt években ugyan több alkalommal is végeztek rovarirtást az intézményben, ez azonban csak ideig-óráig jelentettek megoldást a problémára. 

A portál szerint a videó megjelenése előtti napokban már kijárási tilalmat kellet bevezetni az ápoltak körében az egyre súlyosbodó helyzet miatt.

Az otthon dolgozói a lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent megtenni a poloskainvázió megfékezése érdekében (naponta cserélték az ágyneműket, porszívóztak, takarítottak), a helyzetet azonban képtelenek voltak házon belül kezelni, ezért fordultak többen a nyilvánossághoz, míg mások inkább a távozás mellett döntöttek és beadták a felmondásukat. A szentgotthárdi önkormányzat egyik vezetője a lap megkeresésér arról beszélt, ők is jó ideje tudnak már a problémáról, beavatkozni azonban nincs lehetőségük, mert az intézmény nem hozzájuk, hanem az államhoz tartozik. Aggodalomra ad okot az is, hogy az otthon szomszédságában kollégium, munkásszálló és egy rehabilitációs kórház is üzemel.

Az intézmény fenntartója péntek délben megerősítette, hogy az otthon vezetője a Népegészségügyi hatósággal történt egyeztetést követően múlt csütörtökön döntött a kijárási korlátozás elrendeléséről, dolgozói létszámot érintő nagyságrendi változás szerintük azonban nem történt az elmúlt időszakban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.