Hatmilliárd forint közpénzt kapott a Fudan alapítvány a semmire

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 12.

Belpol

Nemcsak azt nem tudni, mit csinálnak a pénzből, de még azt sem, hogy hol csinálják ezt.

A kínai Fudan Egyetem vagyonkezelő alapítvány több mint 6 milliárd forint közpénzt és négy ingatlant kapott, de nemcsak nem tudni, pontosan mit is csinálnak a támogatással, hanem még csak nem is övék a négy ingatlan – mondta Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese egy szombaton Facebookra feltöltött videóban.

Az eredeti törvény szerint az alapítvány 600 millió forint mellett négy ingatlant kapott az államtól, de a négy ingatlan tulajdoni lapján az látszik, hogy ezek nem kerültek a tulajdonukba: kettő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé, kettő pedig a már megszűnt BMSK Zrt.-é.

A 2022-es beszámolón az látszik, hogy nemcsak az említett 600 milliót kapták meg, hanem további 6 milliárd forintot is. Ez az a 6 milliárd lehet, amit az akkori Technológiai és Ipari Minisztérium ígért oda 2022 első negyedévében.

https://www.facebook.com/watch/?ref=embed_video&v=1069395587389181

A kormánynak eredetileg tavaly december 31-ig kellett volna beszámolnia a beruházásról és költségekről, de két héttel a határidő előtt kitolták jövő nyárra, 2024 júniusára.

„Van tehát egy alapítvány, amely a törvényben előírt ingatlanokat nem kapta meg, ahhoz a nem létező egyetemhez, amelynek az üzemeltetésére létrejött, de extra 6 milliárdot igen, attól a kormánytól, amely szerint a projekt nincs napirenden”

– mondta Tompos.

A képviselő megemlíti, hogy hasonló kérdéseket a kormánypárti Mandiner is feltett, azzal a különbséggel, hogy nekik válaszoltak: akkor azt írták, a 2021-ben az előkészítésre kapott forrásokat lekötötték, hogy megőrizzék értéküket, és megfelezték a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíját, jelenleg az egyetemi curriculumra, illetve az akadémiai fejlesztésre fókuszálnak.

Csakhogy egyáltalán nem tiszta, mit csinál ez az alapítvány, de az sem, hol csinálja ezt: a DK-s Vadai Ágnes  írásban küldött kérdést az ügyészségnek arról, hogy mi is történik a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvánnyal, amit Polt Péter feljelentésként értékelt, és az V. kerületi rendőrség nyomozhat az ügyben. Az alapítványt ugyanis nem találni se a korábbi, Márvány utcai székhelyükön, se a bejelentetten a Kéthly Anna téren, de nincs e-mailes vagy telefonos elérhetőségük sem.

nyitókép: tüntetés a Fudan ellen Budapesten 2021-ben

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.