Törvényjavaslatot nyújtott be a DK, hogy politikusok ne ülhessenek az egyetemek kuratóriumaiban
Lehet tippelni, mi lesz a sorsa.
Lehet tippelni, mi lesz a sorsa.
Az "egyetemi közegben elfogadhatatlan, szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét, ami megroppantotta a Semmelweis Egyetem szellemi gerincét".
Csak Fidesz-közeli cégek indultak a tenderen.
Aggályaikat ugyanis már korábban jelezték a magyar kormánynak.
Összesen 37 munkatárstól válnak meg, oktatókat és funkcionális területen dolgozókat egyaránt érint a létszámcsökkentés.
„A szagot kérjük hozzáképzelni.”
Szerinte vannak fontosabb feladatok a pártalapításnál.
Navracsics Tibor nem igazán tudja, hogy mi lesz a továbbiakban.
Hangos bekiabálások közepette tartották meg a kínai CATL akkumulátorgyárral kapcsolatban.
Navracsics maga is tagja egy alapítványi egyetem kuratóriumának, arra is válaszolt, hogy lemondana-e.
A most futó programokat nem érinti a döntés, márciusig pedig egyeztetnek.