Hadházy nem kíván szerepet vállalni Márki-Zay pártjában

  • narancs.hu
  • 2023. január 10.

Belpol

Szerinte vannak fontosabb feladatok a pártalapításnál. 

„Régi barátságunkra és az irántad érzett változatlan és őszinte megbecsülésre tekintettel próbálok nagyon udvariasan, de lényegre törően fogalmazni: minden ellenkező híreszteléssel szemben én nem kívánok részt venni az általad most bejelentett párt munkájában” – írja Hadházy Ákos a Facebookon Márki-Zay Péternek címezve. 

Írásában hozzátette, elmondta Márki-Zaynak személyesen is többször is, „de a jelek szerint nyilvánosan is szükséges: bármilyen új pártot csak erős alapokon, széleskörű összefogással, megfelelő időben szabad elindítani. Ezek hiányában a legjobb szándékkal indított kezdeményezés is csak egy lesz az egyszemélyes törpepártok szomorúan hosszú sorában”. 

Szerinte nem szabad hamis reménnyel kecsegtetni az amúgy is csalódott ellenzéki szavazókat, hogy aztán – a projekt törvényszerű bukása után – „még mélyebbre süllyedjenek az apátiába, még kevesebb embernek legyen kedve aktívan tenni hazánk sorsának jobbra fordításáért”.

„Meggyőződésem szerint jelen pillanatban bármilyen párt alapításánál fontosabb ellenzéki feladat a valódi, tisztességes választások feltételeinek kivívása. Minden eddigi és jövőbeni közös munkát megköszönve kérlek még egyszer, ezúttal nyilvánosan is, ezeket is figyelembe véve fontold meg újra a szándékaidat!” – zárta gondolatait Hadházy Ákos. 

Ahogyan az napokban kiderült, Márki-Zay Péter egy új párttal készül a 2024-rs EP-választásra, az Európai Néppárttal szeretne együttműködni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.