Az Emmi szerint kiválóan működik a járvány elleni védekezés az iskolákban

  • narancs.hu
  • 2020. október 6.

Belpol

A pedagógusok ezt egészen máshogy látják.

„A meghozott óvintézkedéseknek és a gyors, határozott tanügyi döntéseknek köszönhetően alacsony volt a fertőzések száma szeptemberben a köznevelési intézményekben” – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának mai közleményében. Persze, nem nehéz alacsony fertőzöttségi számra hivatkozni, miközben nincsen célzott tesztelés az iskolákban, kivéve ott, ahol ezt az intézmény egyéb forrásból meg tudja oldani. A Lauder Javne alapítványi iskola példája jól mutatja, hogy ahol letesztelnek mindenkit, ott bizony megugrik a pozitív teszteredmények száma.

A minisztérium összegzése szerint a több mint 6000 köznevelési intézmény közül összesen 25 óvodában és 6 iskolában van érvényben rendkívüli szünet, ez az összes intézménynek csupán az öt ezreléke.

Tantermen kívüli, digitális munkarendben az október 6-i adat szerint a 3079 iskola közül mindössze 5 teljes feladatellátási-helyen és további 83 intézményben egyes osztályok diákjai tanulnak, ez az iskolák mindössze 3 százaléka - ismertették.

A tárca megállapítása szerint a tendencia egyértelműen kedvező, hiszen immár két hete csökken azon iskolák, illetve osztályok száma, amelyek nem hagyományos munkarendben vesznek részt az oktatásban.

Sztrájkra készülnek a pedagógusok

Mert nem adottak az egészség megőrzését biztosító munkavégzés feltételei az iskolákban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) felmérése szerint 40 százalékkal nőtt a tanárok túlmunkája a járvány miatt. A megfertőződések ugyanis többletmunkát jelentenek, mivel a karanténba került csoportok miatt a hagyományos oktatás digitális oktatással kell kiegészüljön.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.