2019-ben 3 millió főre becsülhető embertömeget érintett valamilyen formában a lakhatási szegénység. Mindezen a koronavírus és a járvány okozta válság sem segített, a biztonságos és megfizethető otthon sok családnak, háztartásnak és egyénnek továbbra sem biztosított. Ez derül ki a Habitat for Humanity Magyarország szokásos éves, a magyarországi lakhatási szegénységről szóló jelentéséből.
Az október 5-i lakhatás világnapján bemutatott jelentés a 2019-es év történéseire fókuszál, de a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre is reflektál. „Jelenleg az otthon az első védővonal a járvány elleni védekezésben, a nem megfelelő lakhatási körülmények így most tényleg életről és halálról szólnak” – emelte ki Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az elmúlt évek bizonytalansága, a széles rétegek számára megfizethető lakhatás egyre komolyabb ellehetetlenülése, a lakhatási szegénységben érintetteket célzó lakáspolitikai beavatkozások alacsony száma, a lakáspolitika alárendelése a családpolitikának, és számtalan más tendencia mind abba az irányba mutat, hogy a lakhatási szegénység csökkentésére tett jelentős erőfeszítések hiányában a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódni fognak, különösképpen a koronavírus által okozott gazdasági válság tükrében” – foglalta össze a jelentés főbb eredményeit.
| ||
Hitelek és eladósodás
A 2019-es lakáspolitikára vonatkozó költségvetési és közpolitikai változások legfőbb megállapítása, hogy az állam tizenegyszer annyit költ szociálisan nem célzott, mint rászorultság alapján adott támogatásokra. Ez azt jelenti, hogy a támogatási rendszert sokkal inkább családpolitikai-demográfiai alapon alakítja ki, mint hogy azt nézné, ki a rászoruló. Ennek legmeghatározóbb eszköze a 2015-ben indult Családi Otthonteremtési Támogatás (CSOK). Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont, illetve az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa elmondta, bár a jogosultak és az igénybe vehető támogatások köre kis mértékben bővült az elmúlt években, a lakhatási szegénységben élőknek továbbra sem jelent megoldást, továbbra sem férnek hozzá. Ugyanez a helyzet a Babaváró kölcsönnel, amit ugyan nem csak lakhatási célokra lehet fordítani, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kimutatásából jól látszik: a hitelt igénylők nagy része arra fordítja. A Habitat javaslata szerint ezért növelni kellene a rászorultsági alapon járó támogatásokat, hogy a ráfordításokkal a lakhatási szegénységet mérsékelni lehessen.
| ||
Az ugyanis egyre több embert érint, egyre több háztartás költi a jövedelme nagy részét lakhatásra. A legrosszabbul megint csak a legalacsonyabb jövedelműek járnak: a legszegényebb 20 százalék a jövedelme több mint 40 százalékát költi lakhatásra. Annak érdekében, hogy a lakhatásukat biztosítani tudják, két stratégiát követnek, állapítja meg a tanulmány: vagy spórolnak és azzal, hogy jelentősen kevesebbet költenek alapvető élelmiszerre, élvezeti vagy elektronikai cikkekre, átütemezik a banki hitelüket, romlik az életszínvonaluk is; vagy eladósodnak. Ennek egyik formája, hogy hiteleket vesznek fel: „az alsó jövedelmi ötödben a hitellel rendelkező háztartások jövedelmük közel 40 százalékát fordítják törlesztésre, addig ugyanez az arány a leggazdagabb tizedben csak 6 százalék. Azaz drasztikus a különbség a háztartások között, mennyire leterhelő, így mennyire kockázatos számukra egy hitel” – jegyzi meg Pósfai Zsuzsanna (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont).
Az MNB adataiból ráadásul az is látszik, hogy bár a lakáshitelek száma növekszik, egyre több a személyi kölcsön is, amit azért vesznek fel az emberek, hogy folyóköltségeiket, vagyis a megélhetésüket fedezni tudják. „A személyi kölcsönökben való eladósodás is gyakran kötődik a lakhatás megfizethetetlenségéhez. Sok esetben jövedelmet pótol ki, és később a háztartások folyamatosan próbálják ezeket a kiadásokat utolérni, vagy szintén gyakori a személyi kölcsönök lakáscélú felhasználása (például olcsóbb ingatlanok vételárára, az önerőre, felújítási költségekre, kaució kifizetésére).”
| ||
Akadálymentes lakhatás?
Egy másik rendkívül kiszolgáltatott réteg a fogyatékkal élő emberek csoportja, akiknek nagyon sokszor csorbul az önálló lakhatáshoz való joga. „A fogyatékos népesség csaknem fele, 235 ezer fő mozgáskorlátozott, közülük 150 ezren élnek egyedül vagy családjukkal. Azaz túlnyomó többségük nem intézményben él. Ez viszont nem jelenti egyúttal azt is, hogy önállóan tudnak lakni. Gyakori, hogy fizikai ellátásra nem szoruló, vagy házas fogyatékos emberek sem tudnak önállóvá válni, például elköltözni a szüleiktől. Sokszor még akkor sem engedhetik meg maguknak a saját háztartás vezetését, ha az a lakás, amiben jelenleg élnek, nincs megfelelően akadálymentesítve, akár olyannyira nem, hogy még az otthonuk elhagyása is gondot jelent számukra” – mondta el Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület elnöke, aki a jelentés erre vonatkozó fejezetét írta.
Az adatokból látszik, hogy a fogyatékos emberek nagy része községekben és nagyközségekben él, a legkevesebben pedig a fővárosban. Ezen segíthetne, ha az önkormányzati bérlakásokhoz ők is hozzáférhetnének, erre azonban szinte lehetetlen példát találni. Már csak azért is, mert egy-két önkormányzat kivételével nem tartják számon, hogy a lakásállományukban van-e egyáltalán akadálymentes ingatlan. Ez, jegyzi meg a tanulmány, ugyanúgy érvényes a főváros kerületeire, mint a vidéki városokra. Ezért lenne szükség az önkormányzati lakásállomány hozzáférhetőségének javítására, az akadálymentesítésre és a szociális ellátórendszer lakhatási fókuszú reformjára.
| ||
A tanulmány mindezek mellett kitér még az energiaszegénység témakörére, arra, hogyan függ össze például a légszennyezettséggel; és a befektetési célú ingatlanvásárlások alakulására. Utóbbit már az idén június elején bemutatott Feketelakás 3.0 című javaslatcsomag is érintette, arról itt írtunk bővebben.
A Habitat éves lakhatási jelentése itt érhető el.
