Az SZFE kancellárja szerint "a sztrájkolók terrorizálják a bent lévőket"

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 6.

Belpol

Szerinte kompromisszumos megoldás a SZFE-seknek tett ultimátum.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) frissen kinevezett katonatisztből és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatójából lett kancellárja, akit a diákok a múlt héten nem engedtek be az épületbe.

Szarka arról beszélt, hogy tárgyalni akarnak a tiltakozókkal: "Nem értünk egyet sem a követeléseikkel, sem az eljárás módjával, de tárgyalni szeretnénk a bent lévő oktatókkal és munkatársaikkal is". Hozzátette, akármi történik szerda éjfélig, "az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük az SZFE épületében tiltakozó fiatalokat".

Az SZFE új vezetői vasárnap nyolcpontos javaslatot tettek, amelyben béremelést, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja, ellenkező esetben azzal fenyegettek, hogy utólag érvénytelenítik a diákok félévét.

A hallgatók képviselői hétfőn bejelentették: fenntartják a blokádot, az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.

Szarka most arról beszélt, hogy a nyolcpontos javaslat egy kompromisszum felajánlása, és mind az egyetem munkavállalóinak, mind a hallgatóknak lehetőségeket, előnyöket biztosítanak. "Elfogadtuk a sztrájkbizottság javaslatait, amelyeket a fizetésemelésre, valamint a munkarend visszaállítására tettek. A 15 százalékos emelést megtoldottuk azzal, hogy már szeptembertől számítva 10 százalékos emelést ígérünk, amelyet még karácsony előtt megkapnának a dolgozók. Megtarthatják azokat a vívmányaikat, fórumaikat is, amelyeket demokratikus úton elindítottak" - sorolta a kancellár.

Azt is mondta, a jelenleg helyzet az egyetem működőképességét veszélyezteti; a fejlesztések, kitűzött célok megvalósítása csak akkor történhet meg, ha a megfelelő vezetők elfoglalhatják hivatalukat és megkezdődhet az érdemi munka.

Arról is beszélt, hogy mintegy százötven dolgozó vár a kifizetésekre, "szerződések állnak halomban", illetve teljesítésigazolásokat kellene aláírnia.

Szarka Gábor úgy vélte, a sztrájkbizottság által korábban megfogalmazott nyolc pontjából hat nem tartozik a sztrájktörvény hatálya alá, mivel a fenntartó kinevezésével, jogi legitimációjával, az egyetem autonómiájával kapcsolatban felvetett témák nem szociális és nem gazdasági kérdések, így "munkavállalóként nekünk ezekről nem kell tárgyalnunk".

A kancellár arról is beszélt, hogy az egyetem épületén belül a sztrájkolók "terrorizálják a bent lévőket, kiabálásig menő viták vannak, egyáltalán nem látszik az egység".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.