Nyolcpontos megegyezési javaslattal állt elő az SzFE új vezetése

  • narancs.hu
  • 2020. október 4.

Belpol

Béremelést ígérnek, cserébe a tiltakozás feladását kérik.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, mely reményeink szerint intézményünket nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti. Az Egyetem megújítását 155 éves hagyományunkra alapozva, az intézmény közelmúltjának eredményeit is megtartva kell közösen elvégeznünk” – írja nyílt levelében Novák Emil az egyetem megbízott általános rektorhelyettese, valamint Szarka Gábor kancellár.

Szerintük ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása annak érdekében, hogy „megkezdődhessen az Egyetem jövőjéről szóló pérbeszéd”. Az új vezetés ezért a fenntartóval egyeztetve egy nyolcpontos javaslatot fogalmazott meg.

A sztrájk azonnali, a tüntetés és egyetemfoglalás három napon belül befejezéséért cserébe a tanároknak kétlépcsős, 10 plusz 15 százalékos béremelést, valamint büntetlenséget ígérnek. Viszont ha nem adják meg magukat a hallgatók, akkor lépéseket tesznek utólag a tüntető alkalmazottak és a diákok ellen, illetve érvényteleníthetik a diákok félévét.

Az egyetem Hallgatói Önkormányzata a hétvégén fáklyás váltófutással tiltakozott a hatalomátvétel ellen.

LIVE: Kövesse velünk, ahogyan az SzFE lángjai megérkeznek az egyetemi városokba

Fáklyás váltófutással tiltakoznak a színmű hallgatói a hatalomátvétel ellen. „Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) hallgatói hisszük, hogy a küzdelem, amit vívunk és a támogatás, amit kapunk, nemcsak a mi egyetemünk megmentéséről szól, hanem a magyar felsőoktatás szabadságáról".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.