Barabás Richárd: „Lesz olyan, hogy Orbán Viktor után”

Az ellenzéknek nem kellene ráfeszülnie Orbán Viktorra – mondja a PM elnökségi tagja, aki nyitottabb, lazább Magyarországot állítana szembe a Fidesz bezárkózó társadalomképével.

Magyar Narancs: 2013-ban léptél be a PM-be. Akkor volt nagyobb esély az ellenzék választási győzelmére, vagy most?

 

Fotó: Németh Dániel

Barabás Richárd: Szerintem az ellenzékben ma még benne van egy fölényes 2018-as győzelem, de benne van az is, hogy sokkal nagyobbat bukunk, mint 2014-ben. Minden azon múlik, hogy két dolgot meg tud-e csinálni a baloldali, liberális, demokratikus ellenzék – nevezzük bárhogy is ezt a csoportosulást. Az első, hogy képes-e szervezetileg megújulni, új arcokat behozni a politikába, a régi pártlogókat akár félre is téve képes-e kiállítani 106 hiteles embert. Az előválasztás – amely részben a mi, ma még kis pártunk kezdeményezésére került be a köztudatba – szerintem hihetetlenül fontos lenne ahhoz, hogy az ellenzék össze tudjon állni. Ebben persze az is benne van, hogy megnyeri a Kétfarkú Kutya Párt, és az összes jelenlegi párt megy a levesbe. A lényeg, hogy demokratikus döntés folyományaként álljon fel az a csapat, amelyben az emberek a jövőt látják.

MN: Van erre még elég idő, pénz, energia?

BR: Vagy ez van, vagy megint füstös szobák és a biztos bukás. De nézzük a megújulás tartalmi részét! Le kell jönni erről az Orbán-fóbiáról. Orbán Viktor lett a magyar politika centruma, és az ellenzék is ebbe van beleragadva. Fontos, hogy 2018-ban mi lesz Orbán Viktorral, de engem sokkal jobban érdekel, hogy mi lesz az országgal 10 vagy 20 év múlva. Milyen országban akar a mi generációnk élni? Erről kellene beszélnünk. Oké, most Orbán van hatalmon, korrupt, leépíti a jogállamot, ordító egyenlőtlenségeket teremt, ez igaz. De ha folyamatosan démoni pozícióba helyezzük, akkor mi generálunk neki olyan hatalmat, amitől félni kell. Világossá kell tennünk: lesz olyan, hogy Orbán Viktor után. A kérdés az, hogy mit akarunk akkor csinálni.

MN: Kevesebbet kellene a kormány kritizálásával foglalkoznia az ellenzéknek?

BR: Szerintem a politika bizonyos értelemben elbeszélés. Elképzelünk egy világot, elmeséljük, és az emberekkel közösen ezek alapján, a történetek alapján próbálunk valamilyen valóságot kialakítani. Közben persze kettős hozzáállás kell, mert egy pártnak természetes célja, hogy hatalomra kerüljön – de ha csak arra fókuszálunk, hogy minél hamarabb le kell győzni Orbán Viktort, könnyen háttérbe szorulhat a politikai vízió, hogy mit csinálnánk a kormányra kerülés után, mit akarunk elérni az első vagy a második ciklus végére.

MN: 2013-as antréd előtt a Hallgatói Hálózat aktivistája voltál, és a közösségen belül elég nagy vitákat gerjesztett a pártpolitikai csatlakozás. Miért döntöttél úgy, hogy belépsz egy pártba, és miért a PM-et választottad?

BR: Először arra válaszolnék, hogy miért a PM. A Párbeszéd Magyarországért minden hibájával és gyermekbetegségével együtt elképesztően innovatív és hatékony párt a méretéhez képest. Az egész baloldalon két innovatív ötlet született az elmúlt másfél-két évben: az alapjövedelem és az előválasztás. És vannak még meglepetések a tarsolyunkban. A magyar közvélemény pártellenességét én is érzékelem, nem is lep meg, hiszen a párt 40 évig az elnyomó hatalom, a korrupció, a szolgalelkűség szinonimája volt. A régi típusú pártstruktúrák nem is működnek, szerintem ma nem tömegpártot kell építeni, annak nincs értelme, hogy van hatezer párttagod, akik birka módjára tömeggyűlésekre járnak. A világ megváltozott, már nem így fogyasztjuk a híreket, nem így szervezünk közösségeket. A pártok legelkötelezettebb emberei legyenek erős magok, a többiek pedig szerveződjenek hálózatosan, ügyközpontúan. A HaHa is ilyen ügyközpontú szerveződés volt, de kezdett átcsúszni az oktatáson kívüli témákba is, miközben nem volt hajlandó meglépni azt a szervezeti fejlődést, ami az újfajta profilhoz illett volna. Ezért esett szét. Én azért léptem be egy pártba, mert a politika teljes világa kezdett érdekelni, és normális dolognak tartottam, hogy meggyőződésemet ne csak szavakban, hanem tettekben is képviseljem. Persze kaptam hideget-meleget, de ez van, ez a politika.

MN: Azt kaptad a pártpolitikától, amit vártál?

BR: Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Hogy ennyire máshol tart az ország gondolkodása, mint ahol szeretném, hogy tartson. Ez sokszor kiábrándító. Gyömrőn most választottak újra egy elítélt bűnözőt polgármesternek. Ez egyfelől érthető, mert biztos remekül megcsinálta a játszóteret, másfelől szomorú, hogy elítélt emberek ilyen pozícióba kerülhetnek, és hogy ezt a törvény megengedi. Sokkoló élmények vannak, de nincs ezzel semmi gond, mert a társadalom lassú tankhajó, nem lehet cibálni. Orbánék most belevitték egy bezárkózó, idegenellenes attitűdbe. Idő kell ahhoz, hogy ezt kinyissuk, hogy megértessük az emberekkel, nincs okunk másoktól félni, erősek vagyunk, vendégszeretők vagyunk, hiszünk abban a kulturális mezőben, amit teremtettünk, amit magyarságnak hívnak. Jó helyen vagyunk, meg tudunk birkózni a feladatokkal. Ezt a fajta gondolatiságot kellene sokkal erősebben nyomnia az egész ellenzéknek. Ebbe kell beleállni.

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Háromévnyi politikusi pályafutásod alatt gondoltál már arra, hogy abbahagyod?

BR: Persze, vannak olyan reggelek, amikor felkelek, és teljesen hiábavalónak érzem, amit csinálok. De szerintem ez a legtöbb munkánál előfordul. Szerencsére valahogy mindig történik egy pozitív változás, ami felvillanyoz, amitől azt érzem, mégsem olyan lehetetlen, hogy előbb-utóbb sikereket érjünk el. Reményt ad az is, hogy nem csak 2018-ra kell koncentrálni, lesz ’26 és ’42 is.

MN: Jelenleg a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja vagy, és önkormányzati képviselő a XI. kerületben. Mennyi munka ez?

BR: Kötetlen munkaidőben dolgozom, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindig. A reggeli kávé után jön 30-40 olvasatlan e-mail, válaszolni kell, elindul az ügymenet. Napközben beesnek a telefonok, jönnek a fejlemények, reagálnia kell a pártnak. Kerületi lakosok keresnek meg a problémáikkal, akkor, mondjuk, ki kell menni a Bartók Béla útra, és csinálni kell egy Facebook-videót, annak menedzselni kell a hirdetését, este be kell menni a tévébe, arra fel kell készülni. A politikai munka az információkkal foglalkozást jelenti, kiegészülve marketinggel, PR-ral, közösségszervezéssel. Híreket olvasol, szakértői anyagokból készülsz fel, újságírókkal találkozol, emberekkel kávézol. Csacsogsz. A politika verbális művészet, ezt kell csinálnia a politikusnak, gyakorlatilag a nap 24 órájában.

MN: Meg tudsz ebből élni?

BR: Ha egy multinál végeznék hasonló típusú munkát, akkor feltehetően ennek a többszörösét keresném, sokkal kisebb létbizonytalanságban.

MN: De másodállásod nincs?

BR: Nem, most csak ez van. A doktorimmal vagyok egy kicsit elakadva, de most megint inspirálódtam. Minden nehézsége ellenére élvezem ezt a munkát, tényleg hiszek abban, hogy jobb helyet lehet csinálni az országból. Amíg van egy pici esély arra, hogy hozzá tudjak tenni valamit a közösséghez, addig megvan a személyes motivációm is.

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Hogy látod az esélyeket a népszavazási kampányban? Szerinted érvénytelen lesz?

BR: Fogalmam sincs, a közvélemény-kutatók szerint megjósolhatatlan a végeredmény. De Magyarországon jelenleg semmilyen menekültkrízis nincs, és ha Erdoğan nem küldi rá direkt Európára a menekülteket, nem is lesz. Pár száz menekült tartózkodik az országban, ezért bízom abban, hogy az emberek sem ezt fogják az ország legégetőbb problémájaként érzékelni, hiába a kormányzat gyűlöletpropagandája.

MN: Azzal mennyire vagy elégedett, amit az ellenzéki pártok mondanak a menekültválságról?

BR: Nem szerencsés, ha az ellenzéki politikusok túlságosan egymást kritizálják, és nem a kormányt. De annyit megengednék magamnak, hogy tisztességtelen – még ha rövid távon sikerrel is kecsegtet – minden olyan megközelítés, amely kihasználja a megijesztett magyar embereket. Egy ellenzéki pártnak azt a nyitottságot kell sugároznia, amellyel a kormány nem rendelkezik. A menekültkérdést nem szabad összemosni a bevándorlással és a terrorizmussal, mindhárom témában külön-külön kell egyértelmű állásfoglalásokat tennünk. A menekülteket védelmeznünk kell, a bevándorlás szabályozásáról vitát kell folytatnunk, a terrorizmustól pedig természetesen meg kell magunkat védeni – de Magyarországon jelenleg szerencsére nem működnek terrorcsoportok.

MN: Az, hogy a Fidesz az egész közbeszédet a bevándorlás és a terrorizmus köré szervezi, mennyire nehezíti az ellenzék megújulását? Azt, hogy – amint az interjú elején említetted – ne csak reagáljon, hanem saját víziót mutasson?

BR: A népszavazás jogilag hülyeség, nem vonatkozik semmilyen valós politikára, ezt tudjuk. De tagadhatatlanul lépéskényszerbe hozza az ellenzéket is. Az pedig valóban fontos kérdés, hogy hatékony-e Orbánék propagandája, vagy legyőzhető mondjuk egy bojkottal. Ezen dolgoznunk kell. Egyébiránt az előválasztás lenne az a forma, amely megteremtené Orbán Viktor mentális kizárásának lehetőségét, elkezdhetnénk arról beszélgetni, hogy hogyan szeretnénk csinálni helyette. Megjelenhetne a szigorú piacpártiaktól a kemény balosokig bármilyen politikai csoport, és megnézhetnénk, hogy ebből a kínálatból mire van szükségük ma a magyaroknak. Egy demokratikus úton kialakuló programmal, demokratikusan kiválasztott ellenzéki kihívókkal szemben Orbán Viktornak szerintem nem lenne esélye. Mert elkezdene érdekessé válni a baloldal.

MN: A PM új baloldali, zöld pártként határozza meg magát. Az európai trend az ilyen pártok és a szélsőjobboldal erősödését mutatja a mainstream kárára, ezzel szemben Magyarországon a baloldal és a Jobbik is maximum stagnál.

BR: Magyarországon összekavarodtak a fogalmaink: bal, jobb, populista, nemzeti. Ennek ellenére nálunk is elkezdtek kirajzolódni azok a törésvonalak, amikről nálam okosabb politológusok szoktak írni. Az új felosztás nem a jobb- és baloldal, hanem a nyitott és a zárt politikát képviselők között fog megvalósulni. Európában ennek az új struktúrának a korai megjelenését látjuk, nálunk ez némi késéssel történik, de itt is fel fog bukkanni az az erő – és szeretném, ha mi lennénk azok –, aki e mögé a nyitottság mögé jelentős társadalmi támogatottságot tud állítani.

MN: A PM legutóbbi tisztújításán a társelnöki posztért is elindultál. Ha nem csak 2018 a lényeg, hosszabb távon milyen karrierutakat látsz magad előtt?

BR: Ma nem látom, hogy újra szükséges lenne a PM társelnökségéért indulnom, mert amit kritikaként megfogalmaztam, azt Karácsony Gergőék beépítik a munkájukba, és engedik, hogy teret kapjon. Nem az öncélú pozíciószerzés a cél, hanem az, hogy a jó gondolatok megvalósuljanak. Nálunk erre van lehetőség. Hosszabb távon pedig hülye az, akinek nincsenek ambíciói, és nem akarja megvalósítani a gondolatait. Tök jó lenne az életművemre úgy visszatekinteni, hogy 2026-ban a Barabás-kormány sikerre vitte az országot. De még egyszer, a hatalomszerzés nem lehet öncél. Én egy nyitott, tudásközpontú, hozzáadott értéket termelő és fejlődő országot látok magam előtt. A társadalom – mint mondtam – lassú tankhajó, az én politikai ambícióimat akkor lesz értelme beteljesíteni, ha a társadalom ezt szeretné. Ha nem szeretné ezt, azzal sincs probléma, kisebbségben is képviselni fogom azoknak a véleményét, akik hozzám hasonlóan nyitott országban gondolkodnak. De tényleg hiszek abban, hogy 10-20 éven belül megfordul ez a zárkózott görcsösség, lesz egy belelazulás az életbe, és akkor ezek a gondolatok erős gyökeret tudnak majd ereszteni.

(A szerző a 2012–2013-as diáktüntetések idején az interjúalannyal együtt a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.)