Marinov Péter
Az össznépi budapesti társasjáték, a bliccelés a BKV járatain újabb fejezetéhez érkezett, amikor az elmúlt héten a közlekedési vállalat bejelentette: profi pénzbehajtókra bízza százmilliós nagyságrendű pótdíjkinnlevőségének megszerzését. Ami első hallásra mindenképpen szembetűnő, az az eljárás, amit a cég alkalmazni kíván. A BKV úgy döntött, az általa összegyűjtött adatokat átadja azoknak a külsős cégeknek, akiktől üzleti érdekei érvényesítését várja el. Ez a lépés azonban sérti a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvényt (adatvédelmi törvény), amely kimondja, hogy személyes adat csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény rendeli el. Az adatkezelés a törvény megfogalmazásában nemcsak az adatgyűjtést, -tárolást jelenti, hanem a további felhasználás megakadályozását is. Az adattovábbítás e szabályozás szerint az, ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik. A hírek szerint az adatvédelmi ombudsman hivatala vizsgálódik az ügyben, konkrétumot azonban csak az eljárás lezárása után lehet majd tudni. Az azonban már most bizonyos, hogy a BKV hiába tájékoztatja előre a fizetési felszólításban adósait az új behajtási rendről, ha az érintett nem járul hozzá minden kétséget kizáróan adatai átadásához.
Az egész pótdíjbeszedési mizéria azonban sokkal összetettebb, mintsem azt az egyszeri bliccelő gondolná. Kezdődik ott az ügy ugyebár, hogy valaki érvényes jegy vagy bérlet nélkül veszi igénybe a közlekedési vállalat szolgáltatásait. Ahhoz, hogy aztán ellenőrbe fusson, nem is kell igazán pechesnek lennie, hiszen a karszalagosok mostanában csapatostul szállják meg a metrót, a főbb vagy a kiesőbb busz- és villamosvonalakat. A következő lépés az a kérdés-felelet játék, amelynek során, ha a bliccelő elég tájékozott vagy kellőképpen erőszakos, lerázhatja az ellenőrt. Mindenképpen jó tudni, hogy a BKV üzleti érdekeinek érvényesítését végző jegyvizsgálóknak semmiféle jogi felhatalmazásuk és lehetőségük nincs arra, hogy bárkitől elkérjék a személyi igazolványt. Lényegében törvénysértést követnek el, mert az adatvédelmi törvény 6. paragrafus 1. bekezdése előírja, hogy az érintettel az adat felvétele előtt közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező. Tekintettel arra, hogy kötelező adatszolgáltatást csak közérdekből lehet elrendelni, a bliccelő azonosítása csak önkéntes alapon történhet. Tehát ha valaki megtagadja a személyi igazolvány átadását, azt a mai törvényi szabályozás szerint abszolút jogosan teszi, az ellenőrnek pedig egyetlen lehetősége marad: rendőrt hívhat. Ez utóbbi macerás, mert nagy valószínűséggel állítható, nincs az a mazochista, aki ezt saját jól felfogott érdekéből megvárja.
Komolyabb helyzet akkor áll elő, ha az ellenőrök civil ruhás rendőrrel akcióznak. Ez az eset ugyanis már egész sor jogszabályt és törvényt érint, sok olyan kérdést vet fel, amit nem egyszerű megválaszolni. Kezdjük ott, hogy a bliccelő megtagadja a személyi átadását, mire az ellenőr int az éppen a helyszínen tartózkodó rendőrnek. Ebben az esetben a rendőr akkor jár el jogszerűen, ha hitelt érdemlően igazolja magát, azaz közli, hogy rendőr, és felmutatja igazolványát. Érdemes figyelni, mert megtörtént már, hogy az igazoltató csak egy kis plasztiklapot vett elő, ami merőben szabálytalan a rendőrségi pléhcímerrel ellátott fekete bőrtok nélkül. Az adatokat igazoltató lapon kell rögzíteni, de ez az adatlap az 1994. évi XXXIV. törvény - amely a rendőrségről szól (Rtv.) - 24. paragrafusa rendelkezései szerint a helyszínen semmiképpen nem adható át az ellenőrnek.
Érdekes és elgondolkodtató az, hogy az Rtv. e paragrafusa lehetőséget ad bárkinek arra, hogy magánérdekei védelmében, jogai érvényesítése végett felkérjen rendőrt más személy igazoltatására. A törvény szerint a magánérdekek védelme csak akkor tartozik a rendőrség hatáskörébe, ha a törvényes védelem az adott körülmények között más módon nem biztosítható, vagy ha a rendőri segítség nélkül a jog érvényesíthetősége meghiúsulna vagy számottevően megnehezülne. Belátható, hogy a BKV üzleti érdekei egy bliccelő esetében, aki megtagadta személyes adatai átadását, csak rendőri segítséggel érvényesíthetők. A 24. paragrafus 4. bekezdése előírja, hogy az igazoltatást kérőnek valószínűsítenie kell, hogy az igazoltatáshoz jogos érdeke fűződik. Az így felvett adatokat csak a rendőrkapitányság adhatja ki az igazoltatást kérőnek, ha az adatokhoz fűződő jogosultságát hitelt érdemlően igazolja. Erre azonban korlátozott a lehetősége, mert a törvényi szabályozás szerint (5. paragrafus) 8 napon belül kell a kérelmet a rendőrségre benyújtani a jogosultság igazolásával. Ha ez nem történik meg, a rendőrség köteles a felvett adatokat megsemmisíteni. Az adatok kiadásáról és az igazoltatást kérő indokairól az igazoltatott személyt írásban értesíteni kell. Bármelyik láncszeme hiányzik a folyamatnak, az érintett jogainak megsértése miatt az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. Az adatvédelmi törvény azt is kimondja, hogy ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelő akár az adat törlésére is kötelezhető.
Visszatérve a külsős cégek alkalmazására, a BKV lépése az adatok átadásával mindenképpen törvénytelen lesz, és ezen még egy olyan trükk sem változtatna, ha a vállalat eladná adósaival szemben fennálló követeléseit. A banki terminológiában faktorálásnak nevezett ügylet ugyanúgy sértené a személyes adatok védelméről szóló jogszabályokat, mint a most tervezett eljárás. További kérdés, hogy a civil ruhás rendőr milyen alapon bóklászik együtt ellenőrökkel. Ha nincs szolgálatban, akkor honnan tudja az ellenőr, hogy rendőr? Ha tudja, nyilvánvalóan valamiféle ellenszolgáltatásban is megállapodtak, hiszen nem valószínű, hogy merő hivatástudatból vállal valaki pluszmunkát a szabad idejében. Ebben az esetben viszont több mint érdekes, hogy a hivatalos munkaidejében törvény biztosította jogokat szolgálaton kívül is gyakorolja, sőt azt pénzszerzésre használja fel.
