„Superman története Amerika története. Egy bevándorlóé, aki máshonnan érkezett, és megtalálta a helyét. Számomra azonban inkább arról szól, hogy az alapvető emberi gondoskodás érték, amelyet szinte már elveszítettünk” – mondta James Gunn az új szuperhősfilmről. Míg a Superman-saga korábbi változatai – különösen a Henry Cavill főszereplésével készült Acélember-filmek – sötét tónusukkal és szürke, homályos morális dilemmáikkal tűntek ki, addig az új Superman első pillantásra egyszerű receptet követ: nem akart több lenni, mint egy hagyományos szuperhősfilm.
Supermannek ugyanis két fő jellemvonása van: mindig a jóra törekszik, és soha nem adja fel. Ez az igyekezet azonban óhatatlanul is belecsúszik a bárgyú és elcsépelt közhelyekbe. Az új filmben például gond nélkül kimondja: „azért kell jót tenni, mert az jó...”
A rendező, James Gunn, aki egyben a DC Studios társelnöke és igazgatósági tagja is, valószínűleg nem sokat habozott, amikor magára bízta a rendezést – annak ellenére, hogy előző munkája, a kritikusoknál is alulteljesítő Suicide Squad nem hagyott mély nyomot a filmes világban. A mostani Superman sem mondható jelentős alkotásnak – még azon a mércén sem, amelyet a szuperhősfilmeknek szokás felállítani. A zsáner bizonyos közhelyeit ismételni persze kötelező, de újra meg újra eltéved a saga egyre bonyolódó bugyraiban. 225 millió dolláros költségvetése ellenére pedig úgy fest, mintha egy B-kategóriás sci-fit néznénk. Igaz, kevesen ülnek be Supermanre abban a reményben, hogy olyan realisztikus képi világot kapnak, mint amilyet egyedül Christopher Nolan Batman-trilógiája tudott megteremteni a műfajon belül.
Az igazságos Amerika?
A Superman-mítosz mindig is tükrözött valamit Amerika mindenkori ideáljaiból és politikai értékrendjéből, de annyira sosem volt pontos, hogy túl sokat kezdjünk vele. A Krypton bolygóról származó acélember többnyire tiszta, romlatlan karakter, aki a rasszizmus kártékonyságára, az igazságra és a szépség fontosságára tanítja az amerikaiakat. Az 1978-as film Christopher Reeve főszereplésével, még ezt a naiv idealizmust közvetítette. Kilenc évvel később azonban már egy olyan Supermant látunk, aki – bár meg akarna szabadulni az atomfegyverektől – végül az emberekre bízza a háború kérdését. Mit is tehetne mást, miközben a Reagan-adminisztráció drogellenes háborút hirdet, proxiháborút vív Afganisztánban, és megnyeri az űrversenyt?
1987 után Superman két évtizedre eltűnt az amerikai mozivásznakról: a kilencvenes években és a World Trade Center elleni támadás, valamint az iraki háború idején sem készült róla film. 2006-ban egy langyos és érdektelen próbálkozásban tért vissza, de nem tudta meggyőzni a nézőket arról, hogy a világnak továbbra is szüksége lenne egy megmentőre. Az amerikaiak bizalma megrendült saját intézményeikben, és hitüket is elveszítették a nemzeti mítoszban, amelyet összeesküvés-elméletek és kényelmetlen igazságok kezdtek kikezdeni.
Ebben a légkörben, a második Obama-kormányzat idején jelent meg Zack Snyder verziója Supermanről – egy hős, aki már maga is kételkedik a küldetésében. „Superman sosem volt valódi. Csak egy kansasi farmer álma” – hangzik el a filmben. Batman cinizmusát végül csak egyetlen módon tudja megcáfolni: azzal, hogy meghal az emberiségért.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
