DK: Magyar Péter Dobrev Klára külsejére tett sértő megjegyzést

  • narancs.hu
  • 2024. április 29.

Belpol

Magyar természetesen reagált, vagyis kommentelt a párt közleményére. 

 

 

„Dobrev Klára, ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék, vagy gyerekem lenne, lehet nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben” – ez „az épületes mondat” nem Bayer Zsolt, hanem Magyar Péter szájából hangzott el Szokolyán, a politológushallgatók táborában, írja Molnár Csaba, a DK EP-képviselője a Facebookon

Molnár szerint „a Fideszből frissen kiugrott politikus” azt ecsetelte, mennyire taszítják a választási plakátok, különösképpen Dobrev Klára plakátja. „Azon túl, hogy a mondat nagyon tágan kezeli a magyar nyelv kereteit, nem más, mint a Magyar Péter által Dobrev Klára ellen indított, ízléstelen lejáratókampány újabb eleme. Az első esetben lényegében lehülyézte Dobrev Klárát, most pedig a külsejére tett sértő megjegyzést a magát tisztes, konzervatív polgárnak beállító politikus. Ezt a beszédet már jól ismerjük. Ez a Fidesz stílusa, de annak is a legalja, az a szint, amit Bayer Zsoltra szoktak kiosztani még a Fideszben is. Kulturált politikusok nem beszélnek így egymásról Magyarországon, sőt sehol Európában” – fogalmaz Molnár Csaba. 

Magyar Péter szokásához híven kommentelt a bejegyzéshez. Mint írta: „Mi nem fogjuk vizuálisan szennyezni a környezetet semmilyen plakáttal”. Ezzel feltehetőleg az Isten? Haza? Pedofília! plakátkampányra utalt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.