Egyelőre mégsem költözik a Természettudományi Múzeum Debrecenbe

  • narancs.hu
  • 2023. február 27.

Belpol

Az energiaválság miatt. A kormány a még el nem kezdett állami beruházásokat felülvizsgálja és elhalasztja.

Egy darabig vélhetőleg nem költözik el a budapesti Ludovika épületből a Természettudományi Múzeum. Az Index kérdésére a Kulturális és Innovációs Minisztérium azt közölte, hogy

a geopolitikai eseményekre és az energiaválság okozta költségnövekedésre válaszul a kormány a még kivitelezés alatt nem lévő állami beruházásokat felülvizsgálja, halasztja.

Megjegyezték, hogy a tárca – mint a múzeum fenntartója – számára kiemelten fontos annak unikális szakmai programja, valamint a gyűjtemény szakszerű tárolása és kezelése.

Az intézmény Debrecenbe költöztetéséről 2020 januárjában döntött a kormány, amit az akkori tervek szerint már az év végéig levezényeltek volna. A lépés ellen az intézmény dolgozói és számos más tudós is tiltakozott, aggódtak a múzeumi tárgyak szállíthatósága és megfelelő elhelyezése, illetve a fővárosban dolgozó kollégák állása, bizonytalanná váló egzisztenciája miatt. Egy éve januárban derült ki, hogy a kormány pénzt ígért Debrecennek a múzeum új épületének tervezésére, a pontos ütemezést azonban csak az előkészületek után hozták volna nyilvánosságra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.