Ellenzéki vezetésű kerületben kapott megbízást Kovács Zoltán felesége

  • narancs.hu
  • 2023. október 16.

Belpol

Az önkormányzati tulajdonban lévő Óbudai Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja lett Szikora Linda.

Az önkormányzati vagyonkezelőnél került be az igazgatóságba Szikora Linda, akit nemrég a Fidesz III. kerületi szervezetének tisztújításán Bús Balázs elnök alelnökének választottak. Szikora korábbi üzlettársa milliókat kapott a vadászati kiállítást szervező cégtől úgy, hogy a rendezvényért kormánybiztosként éppen a férje, Kovács Zoltán felelt. Minderről az rtl.hu adott hírt. 

A lap megkeresésére az ellenzéki vezetésű önkormányzat azt válaszolta,

"Szikora Linda az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja, a Fidesz delegálta dr. Balogh Péter helyett. A delegálás alapján a képviselő-testület választotta a zrt. igazgatósági tagjává. Nincs konkrét területe, és bruttó 200 ezer forint/hó díjazásban részesül."

A történetben az a szép, hogy a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének megbízását egyhangúlag szavazta meg a képviselő-testület, amelyben az ellenzék van többségben. A cikk ezzel kapcsolatban meg is jegyzi, hogy a kormánypárti képviselők egy ilyen kinevezést önmagukban nem tudtak volna keresztülvinni. 

Mint a hírportál cikkében olvasható, Kovács Zoltán felesége nem tartozik a nyilvánosságban sokat szereplő politikusi házastársak közé, ám üzlettársa, Kovács Róbert milliókat kapott a vadászati kiállítást szervező cégtől úgy, hogy éppen Kovács Zoltán felelt a rendezvényért kormánybiztosként.

Szikora Lindát e mellett a Fidesz III. kerületi szervezetének szeptemberi tisztújításán Bús Balázs elnök alelnökének választották.

Bús Balázs a kerület előző polgármestere volt, akit a 2019-es önkormányzati választáson a közös ellenzéki jelölt, az akkor még MSZP-s, ma már DK-s Kiss László győzött le.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.