Stummer János kilépett a Jobbikból
Új párt, politikai mozgalom megalapítása nincs szándékában.
Új párt, politikai mozgalom megalapítása nincs szándékában.
De további munkára van szükség az Európai Bizottság elnöke szerint.
Láng Zsoltot követné a poszton, aki most beül a parlamentbe, de ígéri, továbbra is segíteni fogja Budapestet.
A Dunakanyari Védegylet Alapítvány korábban Vácott is megszerzett egy állami tulajdonú ingatlant.
Valószínűleg a látogatásnak köze lehet ahhoz, hogy Szijjártó Péter folyamatosan arról beszél, hogy Magyarország nem szavazza meg az újabb szankciókat.
Legutóbb is ezt mondta, később mégis együtt szavazott a magyar kormány a többi tagállammal.
Az állam szépen megtolta a leköszönő államfő alapítványát is. A köztársasági elnöknek kedden jár le a mandátuma.
A legtöbben továbbra is az ukrán-magyar és a román-magyar határszakaszon lépnek be az országba, vonattal már alig érkeznek.
Egyetlen komp marad használatban, az is 44 millió forintos veszteséget termel.
A személyes megjelenés előtt, ha módjukban áll, a menekülőknek fel kell tölteniük az adataikat egy külön erre létrehozott applikációba.
Az összeget az Emberi Erőforrások Minisztériuma adta a Farkas Flórián által elnökölt roma szervezetnek, nem tudni, mi lett a sorsa.