Stummer János kilépett a Jobbikból

  • narancs.hu
  • 2022. május 10.

Belpol

Új párt, politikai mozgalom megalapítása nincs szándékában. 

Stummer János kilépett a Jobbikból, amit a Facebook-oldalán jelentett be. Mint írta, a párt a szombati tisztújításán világos politikai alternatíváta kínált a Jobbik kongresszusi küldötteinek, többségük azonban nemet mondott az általa javasolt „hazafias politikára és szervezeti megújulásra”. 

„Szombaton nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az a politikai közösség, amelynek az utóbbi 13 évben tagja és építője voltam, nem azon az úton kíván tovább haladni, ami a hazám jövője szempontjából üdvös.

Jakab Péter és szűk környezetének politikáját és vezetési gyakorlatát eddig is távolságtartással kezeltem, a továbbiakban viszont nem kívánok közösséget vállalni vele.

A közügyekkel való foglalkozást továbbra is életem részének tekintem, de új párt, vagy politikai mozgalom megalapítása nem áll szándékomban” – írja. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.